Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Fellow-k újra a színpadon - a második Templeton Talks rendezvényről

2016. október 28.

2016. október 25-én került megrendezésre a Templeton Talks és Networking Day sorozat második alkalma 

A Templeton Talks rendezvénysorozat célja, hogy bemutatkozási alkalmat teremtsen a Magyar Templeton Programban résztvevő Fellow-k számára, illetve ismerkedési, kapcsolatteremtési lehetőséget nyújtson Fellow-k, mentorok, meghívott szakértők számára. Az eseményre meghívást kapott valamennyi Fellow, mentor, csoportfacilitátor és a média képviselői. A több mint 180 vendég számára inspiráló előadások kíséretében lehetőség nyílt a személyes találkozásra, kapcsolatok építésére. 

Az esemény vendégelőadója Klein Dávid hegymászó volt, aki "Szabad ember, szabad világ" című előadásában a szabadság fogalmának értelmezési lehetőségeiről beszélt. Ezt követte Dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató, aki a jövő tudományos kutatásainak és eredményeinek lehetőségeire hívta fel a hallgatóság figyelmét. 

Ezúttal hat Junior Templeton Fellow kapott lehetőséget arra, hogy dinamikus, érdekes prezentációk keretében mutassa be érdeklődési területét a közönségnek.

Vámi Tamás Álmos a fizika, mint a világ kérdéseire választ adó tudományról, Mészáros Botond a virtuális világokról, Pálffy András a gépi látás kutatásairől, jövőbeni lehetőségeiről számolt be. Hervay Bence a Rubik kocka történetéről tartott színes bemutatót, Fehér Péter start-up cégek tipikus hibáiról, Kondacs András az animációkészítés kulisszatitkairól tartott inspiráló előadást.

A rendezvényt a Magyar Templeton Progam hivatalos Facebook oldalán élő adás keretében is közvetítették.

A prezentációkról készült videók hamarosan elérhetőek lesznek a Magyar Templeton Program hivatalos youtube csatornáján.