Menü megnyitása

Március 30-ig várják a jelöléseket a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra

2020. március 10.

A Nemzeti Tehetség Központ három kategóriában fogadja a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj jelöléseit

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a „BONIS BONA – A nemzet tehetségeiért” díjra a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

A jelölések leadási határideje: 2020. március 30. (hétfő) 23:59.

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj forrását biztosító Nemzeti Tehetség Program elindításáról az Országgyűlés döntött. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú segítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására. A 2028-ig tartó program alapvető célja Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése.

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj elnyerésére a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar vagy magyarországi nemzetiségi köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok, gyógypedagógusok, szakoktatók, felsőoktatásban dolgozó oktatók, civil szervezetek tehetségsegítői és a tehetséggondozás területén működő szervezetek jelölhetők, akik oktatják, nevelik, segítik a gyermekeket, tanulókat, fiatal tehetségeket.

Három kategóriában, a „Kiváló tehetséggondozó”, a „Kiváló tehetségfejlesztő” és a „Kiváló tehetségsegítő” kategóriában lehet ajánlást tenni.

Az „Életműdíj”, valamint a „Kiváló tehetséggondozó szervezet” kategória jelöltjeit a felhívásban megnevezett szervezetek ajánlják.