Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Lantos Tímea

Lantos Tímea
50 tehetséges fiatal
formatervezés

Diákként a kecskeméti Kerámia Stúdióba jelentkeztem segédkezni, tanulni, söpörtem az udvart, segítettem a műhelyeket kitakarítani, volt, hogy nemzetközi hírű magyar és külföldi művészek projektjeiben vehettem részt. Itt találkoztam először a kortárs kerámiával, s megkaptam az első, jelentős kezdőlökéseket a pályára lépéshez – meséli. Bár az Országos Művészeti Diákkonferencián egy csíráztató tállal nyert első díjat a design kategóriában, valójában a porcelánszobrászat sem idegen tőle. Váltakozó periódusokban épít szobrokat, illetve tervez használati tárgyakat. Amíg az előbbi a filozofikus énjét hozza elő, s rengeteg emóciót igényel, addig a mindennapi tárgyak készítése szigorú fegyelmet kíván, hiszen ezeknek „működniük” kell.

A csíráztató tálból azóta a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj révén egy egészséges termékcsalád kerekedett ki. Lantos Tímea korábban hosszabb ideig thai chit gyakorolt, s elkötelezett híve lett az egészséges táplálkozásnak. A bioboltokban azonban nem talált olyan használati tárgyakat, amelyek az esztétikai igényeinek, s az adott tárgy funkcióinak is maximálisan megfeleltek volna. Termékcsaládja a csírától a növényszárításig kínál formatervezett eszközöket. Így a csíráztató tál mellé a növekedést biztosító kaspókat és a szárított növények felhasználásához teáskészletet is.

A másik irányt a porcelánrácsok jelentik. Kísérleti szobrászatról beszélhetünk, amennyiben a kemencében a hő hatására a formák meglágyulnak, s a szigorúan szögletes szerkezetek hullámokká alakulnak. Nem teljesen szabálytalanul, ugyanis súlypontokkal befolyásolják az átalakulást. De az biztos, hogy érik meglepetések a művészt, amikor feltárul a kemenceajtó. Lantos Tímea most Japánba készül tanulmányútra, ahol kemencét épít, s tovább kísérletezik a hőhullámokkal.

Kiskorától sokat rajzolt Lantos Tímea, előbb tanulta meg vizuálisan kifejezni magát, mint verbálisan. A négygyerekes családban senki sem volt korábban keramikus, ő is ruhatervezőnek készült, de a kecskeméti Kandó Kálmán Művészeti Középiskolában tizenöt évesen megismerkedett a kerámiákkal.

A mentorprogramtól egy fiatalos brand építésében vár segítséget. Szeretne csapatot létrehozni, ahol textiltervezővel, reklámgrafikussal, piackutatóval, termékmenedzserrel dolgozhatna együtt, s kialakíthatnák a termékcsalád arculatát. Amit azután sikerrel menedzselhetne a piacon. Ehhez még gazdasági szakértőtől is várna tanácsokat, hogy minél gördülékenyebb legyen a termékcsalád piacra vezetése. És az alaptőke megszerzése is fontos lenne a vállalkozás elindításához.

Saját példája is azt mutatja – mondja –, hogy lehet nulláról kezdeni, hiszen neki sem volt más támasza, csak az édesanyja és a nagymamája biztatása, de a célok eléréséhez elengedhetetlen a kitartás. Soha sem szabad lemondani az álmokról. Hinni kell abban, hogy a befektetett munka egyszer megtérül.

Mentor: S. Hegyi Lucia
Törékeny, kifinomult lélek akárcsak egy porcelán, célunk, hogy a letisztult, különleges, ésszerű munkái saját, egyedi, fiatalos brand alatt idővel eljussanak a nagyközönség elé is, és mindeközben Tímea önbecsülése és stabilitása földi síkon is megjelenjen.

Adatlap: