Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Módszertani Tehetségfejlesztő Jó Gyakorlatok adaptálása – műhelymunkák

Pályaművek benyújtása: 2015. január 27. 00:00, éjfélig
Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program”című kiemelt projekt keretében megvalósuló Módszertani Tehetségfejlesztő Jó Gyakorlatok adaptálása – műhelymunkákon való részvételre
  1. A támogatás célja

A Tehetségpontok, egyéb tehetséggondozással is foglalkozó szervezetek, intézmények kötelékében oktatói, nevelői feladatokat ellátó szakemberek jelentős része végez tehetségfelismeréssel, -kibontakoztatással és -gondozással kapcsolatos tevékenységet. Az érintett szakemberek egyre szélesedő köre rendelkezik az ilyen és ehhez hasonló feladatainak sikeres ellátását megalapozó pedagógiai, módszertani, gyakorlati ismeretekkel, azonban jelentős része továbbra is csak általános információval, gyakorlati tudással bír e témakör kapcsán. A civil szervezetek esetében még inkább tetten érhető a tehetséggondozással kapcsolatos módszerek, gyakorlati ismeretek hiánya. Ennek következtében nagyon sok jó képességű gyermek és fiatal, különösen a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő diákok nem minden esetben jutnak hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek lehetőséget biztosítanának tehetségük kibontakoztatására, hátrányaik leküzdéséhez.

A Tehetséghidak Program ezért egy olyan műhelymunka-sorozatot kezdeményez, amely lehetőséget biztosít komplex, tehetségfejlesztő jó gyakorlatok megismerésére, elsajátítására.  A műhelymunkák keretében a szakemberek olyan innovatív fejlesztési technikákat ismernek meg, amelyek a tehetséggondozás kapcsán nyújtanak számukra hathatós segítséget. A műhelymunkák során elsajátított módszertani ismeretek, gyakorlati technikák révén, közvetlen módon mozdítható elő a gyermekek és fiatalok, különösen a hátrányos helyzetű diákok tehetségének sikeres kibontakoztatása, személyiségének fejlesztése, motivációjának, önértékelésének erősítése.

  1.  Rendelkezésre álló forrás

TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú, „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt.

  1. A pályázók köre
  • Magyarországi Tehetségpontok
  • Egyéb, tehetséggondozással is foglalkozó (köznevelési) intézmények, civil szervezetek
  1.  A támogatható tevékenységek köre

A program keretében a MATEHETSZ-szel együttműködve a következő szervezeteknél, intézményeknél lesz lehetőség módszertani jó gyakorlatok átvételére:

A műhelymunkák 2015. februártól 2015. áprilisig valósulnak meg. A műhelymunkacsoportokba delegált szakemberek gyerekek és fiatalok, különösen a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő diákok tehetséggondozását előmozdító, hátrányainak csökkentését célzó komplex, elméleti, módszertani ismeretekre tesznek szert. Továbbá ilyen irányú célkitűzéseik elérését szavatoló, hatékonyságot és eredményességet növelő gyakorlati technikákat sajátítanak el. A program komplexitását az adja, hogy a módszertani ismeretek, gyakorlati technikák mellett átadásra kerülnek azok a játékok, eszközök, amelyek megismertetni kívánt jó gyakorlatok lebonyolításához szükségesek. A műhelymunkák időtartama előreláthatólag 2*8 óra. Egy műhelymunkacsoportban legfeljebb 10-12 szervezet vehet részt. A pályázó szervezetek legfeljebb 1 főt delegálhatnak az általuk kiválasztott műhelymunkára. A projekt keretében egy szervezet kizárólag egy műhelymunkára nyújthatja be pályázatát.

          4.1 Megvalósítás helyszínei:

A Módszertani tehetségfejlesztő jó gyakorlatok adaptálása műhelymunkák előreláthatólag a következő jó gyakorlatot bemutató helyszíneken valósulnak meg: Budapest, Debrecen, Tiszadob, Berettyóújfalu, Máriapócs.

          4.2 Célcsoport:

          Olyan magyarországi Tehetségpontok, egyéb tehetséggondozással is foglalkozó szervezetek, intézmények pedagógusai, szakemberei, akik gyerekek, fiatalok, különösen a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő diákok esélyegyenlőségének előmozdítása, tehetség-kibontakoztatása és -gondozása kapcsán látnak el feladatokat.

  1. Az igényelhető támogatás formája, mértéke

A felsorolt költségeket a MATEHETSZ finanszírozza:

  • műhelymunka óradíjak,
  • étkezetési/bekészítési (catering) költségek,
  • szállásköltségek,
  • terembérlési költségek,
  • eszköz- és anyagbeszerzési költségek.

A műhelymunka helyszíneire való eljutást minden résztvevőnek saját forrásból kell megoldania.

  1. Támogatási időszak

2015. február – 2015. április

  1. Beérkező pályázatok értékelésének szempontjai

7.1. Jelentkezési feltételek

  • Kitöltött online jelentkezési lap.
  • A delegáló szervezet által írt szakmai bemutatkozó levél, mely kitér a részvétel szakmai indoklására.
  • A pályázó szervezet/intézmény legfeljebb 1 szakembert delegálhat.

7.2. Kiválasztási szempontok

  • A delegáló intézmény/szervezet szakmai bemutatkozó levele.
  • A kiválasztás során előnyt élveznek azok a magyarországi Tehetségpontok, egyéb, tehetséggondozással kapcsolatban is szakmai feladatokat ellátó köznevelési intézmények, civil szervezetek, tanodák, amelyek hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, tanulási, viselkedési problémákkal küzdő gyermekek, fiatalok, tehetséggondozása, hátrányainak csökkentése, esélyegyenlőségének előmozdítása kapcsán látnak el feladatokat.
  1. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

2015. január 27. 24.00 óráig várjuk a jelentkezéseket az OPER pályáztatási rendszerben.