Menü megnyitása

Interjúk

Interjú Csermely Péter professzorral a május 8-10 között Budapesten rendezendő európai tehetség-konferenciáról.

2014. április 12-én, immár harmadik alkalommal több mint 300 fiatal vett részt a III. Országos Szépíró Verseny döntőjén Budapesten. A többfordulós versenyre 280 településről és 582 intézményből több mint 7000 sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, beilleszkedési, vagy magatartási nehézségekkel küzdő gyermek jelentkezett, hogy összemérje tudását kortársaival.

Magyar Katalinnal beszélgettünk, aki 2013-ban a tatai Országos Gasztronómiai Fesztivál Farsang Kupáján a cukrász kategória aranyérmese lett.
 

Szathmáryné Papp Máriával, a maglódi Napsugár Óvoda vezetőjével beszélgettünk, aki annyi más szakmai feladata ellátása mellett évekkel ezelőtt megalapította a Monor térsége Óvodai Tehetségsegítő Hálózatot, aztán a térségi Tehetségsegítő Tanácsot – ennek kapcsán rendszeres elméleti-gyakorlati bemutatókat tartottak az érdeklődő kollégáknak. A beszélgetésbe bekapcsolódott Sztrunga Flóriánné óvodapedagógus, környezeti nevelő, a Harmatcsepp Műhely vezetője is.

Konyicska Renáta fiatal zongoraművész, a 2014-es Sólyom-ösztöndíjasok egyike. Renáta tíz évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol nyolc évig Esztó Zsuzsa tanította, majd egyetemi tanulmányait Baranyay László osztályában folytatta. Mesterképzését Londonban, a Royal Academy of Musicban folytatja Pascal Nemirovski osztályában. Renátával zenéről, példaképekről, terveiről beszélgettünk.

Március végén Bonis Bona életműdíjat vett át Kerényi Sándor oboaművész-tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott főiskolai docense.

Polgár Judit a sakktörténet legeredményesebb sakkozó nője. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács idén a kivételes munkássága okán a Magyar Tehetség Nagykövete címet adományozta neki. Polgár Judit alapítványa a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült közoktatási programot dolgozott ki a logikus gondolkodás fejlesztésére. Az új általános iskolai tantárgy oktatásával kapcsolatos ismeretek, a Sakkpalota módszertan elsajátításában rendszeres, akkreditált pedagógusképzésekkel is segíti a pedagógusokat.

Április elején Athénban rendezték meg az Európai Természettudományos Diákolimpiát, ahonnan egy arany és egy ezüstéremmel tért haza a két magyar csapat.

Beszélgetés a Bonis Bona életműdíjas Kerekes Barnabással.

Interjú Sulyok Katalinnal, a 2014-es Sólyom László tehetség-ösztöndíjasok egyikével.

Dankó József, Bonis Bona életműdíjas tanárral beszélgettünk a projektoktatásról.

Trizner Olivér még nagyon fiatal, de úszótehetsége és kitartása már eddig is számos versenyeredménnyel örvendeztette meg őt és – a sportágban szintén érintett – családját. A MATEHETSZ eszköztámogatása segíti Olivér további sikereit, akivel versenyfelkészülésről, iskolai időbeosztásról és terveiről beszélgettünk.