Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Példákkal a tehetségért JG 310 000 032

GlobalID:
JG 310 000 032
Kidolgozó:
Lekrinszkiné Tóth Éva
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Kézműves foglalkozások hetedik, kilencedik és tizedik évfolyamos gimnazisták számára.

Gimnáziumunkban a sportkörök, diákszínház, énekkar mellett volna igény a diákok kézügyességének fejlesztésére is, de rajz és vizuális neveléssel kapcsolatban csak azok számára létezik választható emelt óraszámú oktatás 11. és 12. évfolyamokon, akiknek a továbbtanuláshoz szükségük van szakmai rajztudásra.

Így aörömmel pályáztunk kézműves foglalkozások megvalósítására már működő iskolai programokra építve és a program befejezésével a megvalósítást sikeresnek ítélem meg. A diákok kis közösségként lelkesen ismerkedtek meg először is egymással, hiszen hetedik, kilencedik és tizedik évfolyamosokról van szó, akik tanórákon egyébként nem találkoznak egymással, látták milyen a gimnáziumban folyó tehetségképzés és -gondozás, élvezték az alkotó tevékenységet és a fejlesztést. A program legnagyobb nyereségének nem csupán a szó szoros értelemben vett tehetségfejlesztést tartom, hanem egy olyan közösség kialakítását, ahol a tagok egymásra figyelése, a foglalkozásokon kívüli napi kapcsolata is serkentőleg hatott a résztvevő diákok pozitív teljesítményére.