Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség tehetséget teremt JG 300 000 035

GlobalID:
JG 300 000 035
Kidolgozó:
Hetyei György, Magyar Viktória
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Színházi előadás létrehozása egy novella alapján, középiskolásokkal.

A program célja az volt, hogy a tehetséges színjátszós öregdiákjaink és a jelenlegi diákjaink kapcsolatba kerüljenek egymással, az öregdiákok átadhassák tapasztalataikat, tudásukat, hogy közösen létrehozzunk valamit.

Három novella közül közösen választottunk ki egyet, amit aztán együtt dolgoztunk át színpadra. Az intenzív időszakot hat kétórás foglalkozás előzte meg. Ezek során közösen írtuk meg a dialógusokat (2 alkalom), terveztük meg a színpadképet, a díszleteket (1 alkalom), a jelmezeket (1 alkalom), dolgoztuk ki a karaktereket (2 alkalom).
A feladat – főként a dramatizálás – nem volt könnyű, de jól látszott: ahogy egyre jobban megismertük egymást és a művet, egyre könnyebben és jobban, hatékonyabban tudtunk együtt dolgozni.

Az intenzív időszakban kezdtük el igazán próbálni a darabot, kikapcsolódásként beszéd- és koncentrációs gyakorlatokat végeztünk és játszottunk. A próbák alatt tovább csiszolódott mindaz, amit kidolgoztunk, megtanultunk egymásra figyelni, segíteni egymást. Az intenzív hétvége betetőzéseként padig - a nézők visszajelzései alapján - nagy sikerrel bemutattuk a darabot.

Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, remek társaság kovácsolódott össze, amelynek tagjai, azt gondolom, bármikor máskor is szívesen dolgoznak majd együtt.