Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Nyílt nap a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány tehetséggondozó táboraiban

Időpont: 2017. július 13. 00:00
Időpont: 2017. július 20. 00:00
Szeretettel várják az érdeklődőket a Messzehangzó Alapítvány Tehetséggondozó Természettudományos Táborának és Művészeti Táborának nyílt Tehetségnapjain.
A tábori nyílt napokra minden évben ellátogatnak ismert, gyereknyelven értő, inspiráló személyiségek, szakemberek is, akik aznap együtt alkotnak, együtt gondolkodnak a gyerekekkel a műhelyekben. A korábbi évek során csillagász, kémikus, etológus, fizikus, genetikus, illetve íróköltő vendégek tartottak foglalkozásokat.  
Július 13-án a természettudományos táborban vendége Horváth József, hétköznapi roma hős közéleti díjas molekuláris genetikus lesz, a művészeti táborban pedig Müller Péter Sziámi költő, énekes. Július 20-án Danny Bain zenés mesemondó érkezik a táborba.
A nyílt napra várják az alapítvány támogatóit, partnereit és a sajtó képviselőit is. A részletes program a mellékelt meghívóban olvasható!