Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Életrevaló pénzügyi kvíz a Facebookon!

Időpont: 2013. november 29. 00:00
Játék középiskolásoknak az OTP Banktól.
A válság hatására számos felmérés készült a hazai lakosság pénzügyi szokásairól, és fény derült arra, hogy milyen kevés magyar ember rendelkezik biztonságot nyújtó megtakarítással. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy szükség van a felnövekvő generáció pénzügyi és gazdasági ismereteinek szélesítésére. Az OTP Bank ezért évek óta kiemelt céljának tekinti a pénzügyi kultúra fejlesztését a tanulók és a fiatal korosztály körében. A 2013 novemberében induló Életrevaló című kvízük a pénzügyi edukációt szolgálja játékos formában a középiskolás korosztály számára. Kvízre fel!
 
A bank munkatársai a „Vissza az alma materbe” program során egykori iskolájukba látogatnak vissza, ahol speciális, pénzügyi ismereteket oktató iskolai órát tartanak a diákok számára. Emellett az OTP Bank által alapított Fáy András Alapítvány az ország számos iskolájával élő kapcsolatot ápol, 2012-ben pedig a bank és az Európai Unió forrásainak köszönhetően megnyitotta kapuit az O.K. Oktatási Központ, ahol több száz iskolás számára tartanak játékos képzéseket a mindennapi pénzügyek témájában. Az Életrevaló Facebook Kvíz egyenesen a fiatalok szobájába viszi a pénzügyi ismereteket. A kötetlen, interaktív játékban már eddig is több mint 10 ezer középiskolás vett részt, október végén pedig újabb kvíz-kör indul.
 
A Facebook játék regisztrációja a Takarékossági Világnapon, október 31-én indul, melyre középiskolások mellett családjuk és idősebb fiatalok jelentkezését is várják. Az ismeretterjesztő játék naponta pár  percet vesz igénybe, és körülbelül napi 10 kérdésre kell választ adniuk a diákoknak a kvízsorozat három hete alatt. A november 11-én induló megmérettetés hetei során a legmagasabb pontszámot elérő, első három helyen végző diák laptopot, tabletet, illetve okostelefont nyer. A középiskolások leadhatják szavazataikat a leghatékonyabban segítő tanárokra, akik közül a legnépszerűbbek utazási utalványban részesülnek a játék végén. Az őszi kvíz újdonsága, hogy a legjobban szereplő 10 iskola tanulói a Szuperdöntőn mérik össze tudásukat.
 
A novemberben induló Életrevalók kvíz „escape room” interaktív játék lesz, mely során a feladványok, fejtörők megfejtésével ki kell jutni egy virtuális sötétszobából. Életrevaló középiskolások, versenyre fel!