Mindenki tud rajzolni
Támogató program 5-8. évfolyamos diákoknak az általános iskola sikeres befejezéséhez és a sikeres továbbtanuláshoz.
Group 9

A Pressley Ridge a viselkedésük miatt „problémásnak” bélyegzett, vagy más szóval bajban levő és ezért bajt okozó gyerekek és fiatalok oktatását, segítését, gondozását végzi úgy, hogy mindeközben kiemelt figyelmet fordít a családokkal, a nevelőkkel és a pedagógusokkal való együttműködésre, a velük való közös munkára.

Tehetségfejlesztő programjaink alapját a budapesti Nyílt Társadalom Intézet Roma Kulturális Programjával közösen kidolgozott módszerünk képezi. A Roma Mentor Projektben fiatal roma művészeket és iskolákban vagy helyi civil szervezetben dolgozó pedagógusokat, “művész mentor – pedagógus mentor” párokat arra készítettünk fel, hogy gyerekek heterogén csoportjai számára tanítás utáni, szabadidős művészeti és élménypedagógiai fókuszú foglalkozásokat valósítsanak meg az egy éves folyamat során.

A „Mi Tanodánk”-ban a hátrányos- és a halmozottan hátrányos gyerekek iskolai előmenetelét támogató programban célunk, hogy segítsük az 5-8. évfolyamos diákokat az általános iskola sikeres befejezésében és a sikeres továbbtanulásban. A tehetséges fiatalok tehetséggondozása során olyan művészeti foglalkozásokat valósítunk meg, ahol a tapasztalati tanulás és a művészetoktatás módszerét ötvözzük. A művészeti és tapasztalati tanulás, élménypedagógiai elemeket kombináló program célja a gyerekek ön- és társismeretének fejlesztése, a csoportkultúra erősítése és az alkotási folyamat felszabadítása. Eredményeink azt mutatják, hogy a foglalkozások hatására a fiatalok felismerik erősségeiket, a mentoraikat példaképnek tekintik és ezáltal növekszik a továbbtanulással és az önfejlesztéssel kapcsolatos motivációjuk.

Jó gyakorlat

Adatok

GlobalID
JG 390 000 030
Kidolgozó
Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
Alkalmazó
Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
Indulás dátuma
2014

Besorolás

Tehetségterület
Célcsoport
Tevékenységi kör
,

Kapcsolattartó

Név
Rózsa Mónika