Intézményünk nevelő-oktató munkájában a tehetséggondozás mindig kiemelt terület volt. Tantestületünkre a nyitottság, elhivatottság, az új dolgok iránti fogékonyság jellemző. Pedagógusaink nagy odafigyeléssel foglalkoznak a tanulókkal, többletfeladatokkal látják el a tehetséges gyermekeket. Nagy hangsúlyt fektetnek az esélyegyenlőség megvalósítására is. Több, az oktatást megújítani kívánó programban is részt vettünk (ÉKP, HEFOP 3.1.3, TÁMOP, IKT), mert iskolánk oktató közössége fontosnak tartja, hogy korszerű, a társadalmi elvárásoknak megfelelő módon fejlessze tanulóink képességeit.
Intézményünkben 20 éve folyik néptánc oktatás. Fenntartó önkormányzatunk által elfogadott helyi tantervünk erre lehetőséget biztosít. Diákjaink jelentik az utánpótlást a Halas-, illetve a Kiskun Táncegyüttesbe, de táncol volt tanítványunk az Állami Népi Együttesben is. Iskolánkban működik az Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata. Tanulóink különféle rendezvényeken mutathatják meg tehetségüket. Generációk táncolnak együtt, hiszen volt diákjaink ma néptáncot oktatnak.
Fontosnak tartjuk a hagyományok, a népi kultúra ápolását, megőrzését, továbbadását, a mozgáskultúra, a társas kapcsolatok, a művészeti nevelés fejlesztését.
Ökoiskola vagyunk. Célunk a természettudományos ismeretek iránt felkelteni a tanulók érdeklődését, ezért megalakítottuk a Kis Tudós Klubot. Erdei iskolát szerveztünk, részt veszünk a szelektív hulladékgyűjtésben.
Színjátszó szakkört működtetünk, tanítási módszereink közé tartozik a drámajáték.
Tanulóink rajzpályázatokon is sikeresen szerepelnek, iskolánk logóját, valamint kiadványunk borítóját is tanítványunk tervezte.
A különféle sportokban is jó eredményeket ért el iskolánk. Több diákunk nyerte el a Jó tanuló, jó sportoló kitüntető címet, ill. kiemelkedő eredményt nyújtott országos szinten is.
Kompetencia alapú tanítás-tanulás módszertani és oktatásszervezési ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkezünk.
Előminősített referencia iskola vagyunk, regisztrált jó gyakorlataink vannak.