Iskolánk a1989-90-es tanévtől az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Pedagógiai Program alapján működik.
2001-2002-es tanévtől bekapcsolódtunk az országos mai nevén KGYTK munkájába, amely 2003-tól az OKM akkreditált komplex tanulmányi versenye. 2009-2010-es tanévtől iskolánk a Duna-Tisza köze régió koordinátora.
Dr. Zsolnai József XX. századi magyar pedagógia meghatározó alakja volt, a professzor úr dolgozta ki a Nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési programot, majd az értékközvetítő és képességfejlesztő iskolamodellt, melynek pedagógia programját iskolánk is adaptálta. Ez a program pedagógiai akciókutatásra épül. A Zsolnai-pedagógia azt hangsúlyozza, hogy minden gyermek tehetséges valamely területen. Az iskola dolga az, hogy ezt a területet maximálisan fejlessze, optimálisan kibontakoztassa a tehetségígéretek képességeit. Munkánk alapja: a kultúra teljességére épülő képességfejlesztő pedagógia.
ÉKP-program egyaránt alkalmas a hátrányos helyzetűek fölzárkóztatására és a tehetségek kiugrasztására, felfedezésére. Külön foglalkozások keretében oldjuk meg a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók felzárkóztatását. A tehetségígéretes tanulók képességeinek fejlesztése szellemében számos tehetségsegítő tevékenységet végzünk, a képességfejlesztés lehetőségére minden lehetőséget megragadunk: tematikus foglalkozások, pályázati kiírások, versenyek, kísérletező délutánok, erdei iskola, sportfoglalkozások, versenyekre való felkészítések, versenyek szervezése. Iskolai rendezvényeink, szabadidős programjaink, palóc hagyományőrzésünk számtalan további lehetőségeket kínál a tehetséggondozásra, a tehetségígéretek kibontakoztatására.
Pedagógusainak nevelési kultúráját az alkalmazott módszerek széles skálája jellemzi: differenciált rétegmunka, kooperatív tanulásszervezés, projektmunka, témahét, epochális és moduláris oktatás, széleskörű kompetenciafejlesztés, IKT eszközök használata.
A tudománypedagógia szellemében bővítjük a tanulók kutatás-módszertani tudását, miközben a kutatást a problémamegoldással, valamint az eredeti, kreatív megoldások keresésével kapcsoljuk össze. A diákok minden évben helyi, regionális és országos szinten is bemutathatják kutatási eredményeiket. A program a Pannon Egyetem, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával folyik. A program fővédnöke Dr. Zsolnai Józsefné Dr. Mátyási Mária (Dr. Zsolnai József özvegye) egyetemi docens, a KGYTK kutatói legitimálója Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Neveléstudományi Intézet Oktató- Kutatóközpontja, Pápa.
A tehetséges tanulók érdeklődési és kutatási területeinek megfelelő szakembergárda (muzeológusok, levéltárosok, történészek, nyelvész, néprajzkutató, biológus, egészségügyi és más szakemberek) áll rendelkezésünkre.