Egyesületünk a fúvószene népszerűsítése mellett helyi tehetségek felkarolásával, támogatásával, közösségek szervezésével foglalkozik.
A helyi együttműködéseink több évre visszamenőleg szerteágazóak, stabilak és virágzóak. A helyi iskolákkal (Móra Ferenc Általános Iskola, Szent László Katolikus Általános Iskola, Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium), a mórahalmi kulturális intézményekkel (Aranyszöm Rendezvényház, Kolo Kultúrális Központ, Ezer Év Parkja) folyamatossan fejlődő, jó kapcsolatot ápolunk. Úgy gondoljuk, hogy ezek a kapcsolatok nagyon fontosak, hogy megfelelőképpen tudjuk helyi szintre kiterjeszteni Tehetségpontunk tevékenységét.
A tudásmegosztás a leghatékonyabb mód arra, hogy a Tehetségpontunk fejleszthessük, ezért a munkába aktívan bele szeretnénk vonni a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola tanárait, ezzel is segítve a tehetséges gyermekek felfedezését, majd tehetségük csiszolását. A tehetségük kibontakoztatásában, fellépések, versenyek szervezésében a város kulturális helyszínei megkerülhetetlen partnereink, így őket is minél jobban bele szeretnénk vonni az együttműködésbe.
Úgy gondoljuk, hogy a mai korban már megkerülhetetlen az internet, így az érdeklődő emberek, intézmények a személyes találkozások mellett, az internetes csatornáinkon (facebook, youtube) megismerkedhetnek a munkánkkal, tehetséges gyermekeinkkel. A helyi médiumokban (MóraNet Televízió, Tükörkép) folyamatosan jelen vagyunk, informáljuk közösségünket a tevékenységünkről.