Tehetségpontok

Pápai Városi Óvodák
Mi teszi önöket alkalmassá a Tehetségpont megalakítására?
Óvodánk a Pápai Városi Óvodák központi óvodája, 6 vegyes életkorú csoporttal. Az óvodai körzet jelenleg 9 tagóvodával rendelkezik.
A tehetséggondozás törvényi kötelességünk, ezért már az elmúlt évben is használtunk a munkánkhoz tehetségmérő lapokat, végeztünk megfigyeléseket, méréseket. Ezeknek az eredményeit a fejlődési naplókban rögzítettük. Így jobban nyomon követhető a fejlődés, a tehetség felismerése. Ez adja a legfőbb alapot a tehetséggondozó tevékenységünknek, mert hisszük és valljuk, minden gyermek tehetséges valamiben, a mi feladatunk , hogy felismerjük bennük azt a területet, melyben kiemelkedik , amelyben más és több, és hogy ebben kibontakoztatva segítsük őket. A személyiségfejlesztést differenciáltan, az adott gyermekhez igazodva, egyéni képességeihez mérten , egyéni ütemben végezzük.
Mindezeket elősegítik az óvodánkban alkalmazott komplex és játékos munkaformák. Csoportjaink vegyes életkorú csoportok 3-7 évig terjedő életkort ölelnek fel.
Óvodánkban kiemelt területen szerepel a drámapedagógiai nevelés, az általa elősegített integráció, valamint nagy hangsúlyt fektetünk a környezeti nevelésre és a hagyományőrzés területeire is. Ünnepeink nagy jelentőséggel bírnak óvodánk életében.
A tehetségpont hatásköre intézményi, hiszen 9 tagóvoda közös együttműködése határozza meg. Éppen ezért, építünk és számítunk egymásra, tanulunk egymástól, segítjük egymást. Ennek az együttműködésnek kiváló példája a különböző munkaközösségek létrehozása ( különös tekintettel a tehetség munkaközösségre), illetve a külső és belső hospitálások jól kidolgozott rendszerére.
Munkánk eredményessége érdekében igyekszünk jó kapcsolatokat ápolni a szülőkkel, családokkal,iskolai és közművelődési intézményekkel, múzeumokkal…stb.
Szülőkkel való kapcsolattartási formáink:
– Szülői értekezletek és fogadóórák,
– közös játszó délutánok és Drámás Játékestek,
– nyílt napok,közös rendezvények( ünnepek, kiemelt környezetvédelmi és gyermeknapok).
    Külsős előadóművészek meghívásával színesítjük a gyermekek óvodai életét. Óvodánk jó kapcsolatot tart fent a Kiss Kata Zenekarral, akikkel a továbbiakban is tervezünk programokat. ( A hagyományőrzés és a tehetséggondozás általuk is megvalósul nálunk.)
Rendszeres vendégeink:
– Esztrád színház
– Répa,Retek,Mogyoró Társulat.
Számtalan délutáni fakultatív foglalkozási lehetőség áll a gyerekek rendelkezésére:
– néptánc
– óvifoci
– református, katolikus és evangélikus hitoktatás
– kézilabda
Intenzív kapcsolatot ápolunk városunk közművelődési intézményeivel, mint pl:
– Gróf Eszterházy Károly Kastély -és Tájmúzeum
– Kékfestő Múzeum
– Pegazus Színház
– Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ
– Jókai Mór Városi Könyvtár
Sport intézményekkel:
– PELC Bozsik Tehetséggondozó Program
– Pápai Kézilabda klub
– Várkertfürdő Pápa
Valamint egyéb hagyományőrző egyesületek segítik , egészítik ki és színesítik a munkánkat:
– Barokk Hagyományőrző Egyesület
– Hagyományok Hegye Egyesület
– Pápai Huszáregyesület
– Bőhm Lovasudvar
– Pápai Lovasklub
A zenei tehetséggondozásban nagy segítségünkre van a Pápai Bartók Béla Zeneiskola, akik immáron több éve akkreditált tehetségpontként működnek.
Óvodánk nagycsoportosai rendszeresen zenei és énekes szűréseken mennek keresztül játékos formába bújtatva. A tehetséggondozás folytatása itt nagyon jól megfigyelhető, hiszen a szűrés utóélete képen a gyermekek az óvodából kikerülve folytathatják útjukat a zeneiskola falai között.
A drámapedagógia óvodánk kiemelt nevelési területe. A drámapedagógia játék, maga a nagy betűs játék. Ez a játék hihetetlen lehetőségekkel bír a felzárkóztatás elősegítésében, az egyéni lemaradások kompenzálásában, de még nagyobb jelentőséggel bír a tehetséggondozás területén! Mindegyik csoportunk használ drámapedagógiai módszereket, de teljes drámapedagógiai módszertárral, drámapedagógussal és kifejezett drámapedagógiai programmal csak a Piros csoportunk foglalkozik. Évek óta alkalmazzuk a drámás eszközöket a felzárkóztatásra és a tehetségfejlesztésre, a tehetség kibontakoztatásának legjobb eszközét látjuk benne.
Szeretetteljes, nyugodt, elfogadó, személyiségfejlesztő légkör kiépítése a célunk, valamint komplex, játékos munkaformákkal és drámapedagógiai eszközökkel és módszerekkel: a tehetséges gyermek erős oldalának fejlesztése; egy adott tehetséges gyermek (tehetséggel összefüggő) gyenge oldalainak kiegyenlítése; „megelőzés”, „légkörjavítás”; olyan területek támogatása, amelyek kiegészítik a direkt tehetségfejlesztést.
Munkánk az ” Egy mindenkiért, mindenki egyért ” elven zajlik. Hisszük, hogy a közösségnek, annak hatásának hatalmas ereje van a személyiségfejlődésben. Ezért közösségben gondolkozunk, és az egyént, mint tehetséget ezen belül fejlesztjük, ezen belül bontakoztatjuk ki.
Drámás tevékenységeink átszövik mindennapjaink egészét, teljes óvodai életünket. Hatalmas játékfolyamaink vannak, melyben a gyerek mellett részvevő a felnőtt is, vagy az éppen csoportba betoppanó vendég is. Játékaink nem öncélúak, tudatos tervezőmunka, és rengeteg spontaneitás, a rögtönzés képessége, a mindig jelenlévő humor szövi át. A gyermekek ezáltal ezeket sajátítják el, általuk kifejezőkészségük kitárul, szókészletükben anyanyelvi kincseket hordoznak, javul önbecsülésük, társaikhoz való viszonyaik.
Drámás játékainkba , tevékenységeinkbe bevonjuk a szülőket is az ötleteléstől a megvalósuláson át esetleg a szülők megmozgatásáig is. Rendszeresen szervezünk szülőkkel, családokkal közös hétvégi drámadélutánokat és szülői bábcsoportunkkal együtt Drámás Játékesteket is, ahol a gyerekek , szülők, nagyszülők és testvérek együtt tevékenykedhetnek drámás játékformák keretében. A tehetséggondozásunkban alapvető elem a dráma kiegészítőjeként a zene. A napjainkat már kora reggeltől áthatja, szem előtt tartva egy régi bölcs mondást: „Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes! „ Az érzelmi intelligencia fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetünk. Megélni és megtapasztalni az összetartozás érzésének elmélyítését, az „ együtt lenni jó” élménynek az átélését. A drámapedagógiai munkánk is ezen alapszik , közösségépítő, közösségfejlesztő szerepkörén.
Óvodánk szoros együttműködést ápol a Weöres Sándor Általános Iskolával, mely a testvér iskolánk is. Velük közös drámás délutánjaink vannak, közös drámaműhelyes szakmai napokat, bemutatókat tartunk.
Anyagi fenntarthatóságunk alapja:
    – az intézményi költségvetés,
– a fenntartó Önkormányzat támogatása,
– óvodánk már meglévő eszközállománya
– szülői hozzájárulások, felajánlások melyek anyagi és természetben végzett munkákban nyilvánulnak meg
– települési szervezetek hozzájárulásai, felajánlásaik
– különböző pályázati lehetőségek
– Pápa és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesületének támogatását is élvezzük, kollégáink közül többen aktív tagok itt
– Városrészi napok jótékonysági gyűjtéseiből is részesülni szoktunk
– segítséget kapunk civil szervezetektől és Hagyományőrző egyesületektől
– a jövőben kiemelt figyelemmel kísérjük a MATEHETSZ által kiírt pályázati lehetőségeket és reményeink szerint benyújtunk majd pályázatokat is
– nem utolsó sorban állandó segítségként tartjuk számon tantestületi kollektívánk saját innovációs lehetőségeit, kreativítását és ezeknek a maximális kiaknázására mindig támaszkodhatunk, hiszen egységben az erő!

Alapítva: 2017-09-21 15:10:06

Az intézmény aktív részese a hálózatnak.

Elérhetőségek

Weboldal

http://varosiovodakpapa.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=46&Itemid=53

Email

szivarvanyovi.papa@gmail.com

Telefon

Kapcsolattartók