Tehetségpontunk már meglévő együttműködései érvényesek az idei és a következő tanévekre is:
-2012 óta együttműködési szerződésünk van a környékbeli általános iskolákkal, mely szerint iskolánk biztosítja általános iskolai partnereink (Belvárosi Általános Iskola, Jókai Mór Általános Iskola, Köztársaság téri Általános Iskola, Jurisics Miklós Általános Iskola, Koch Valéria Iskolaközpont, PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskola, Mindszentgodisai Általános Iskola, Pécsi Református Kollégium) számára az iskolai labor használatát, illetve partneriskoláink diákjai részt vehetnek gimnáziunk tanárai által tartott órákon.
-A 2012/13-as tanév óta iskolánk diákjai számára lehetőség nyílt harmadik idegen nyelvként kínai nyelvet tanulni az ELTE Konfucius Intézetével kötött együttműködési szerződés lehetőségeként. Az intézet kínai anyanyelvű tanárai a 2022/23-as tanévben már második alkalommal tették színesebbé az angol munkaközösség projektnapját különköző, a kínai kultúrát bemutató és népszerüsítő foglalkozásaikkal, szereplésükkel.
-A 2023/24-es és 2024/25-ös tanév során részt veszünk a Janus Egyetemi Színház által megvalósítani kívánt programban („Iskolai színházi beavató társasjáték Ibsen Babaház című műve alapján).
Iskolánk kifejezett hansúlyt fektet diákjaink továbbtanulására, ezért ennek sikeressége érdekében egy egész napos program keretében külsős előadókat (főleg volt Leőweysta diákokat) hív meg pályaorientációs napunk keretében saját, sikeres életútjuk bemutatására, ezzel is ösztönözve tanulóinkat a továbbtanulásra. A rendezvényen több, mint 50 előadó közel 80 előadásán vehetnek részt a fiatalok. A hangsúlyt az inspiráló életutak bemutatására helyezzük, olyan kiváló, pályájukon sikeres szakembereket hívtunk meg, akik a Leőweyből indultak, így példát jelenthetnek jelenlegi diákjaink számára. A programkínálatot egy online programfüzet segítségével ismertettük meg a diákokkal, majd a programokra minden tanulónak regisztrálni kellett a honlapról elérhető google űrlap kitöltésével. Az alsóbb éveseknek elsősorban az önismereti- és pályaismereti tesztek kitöltését és kiértékelését, workshopok, és pályaorientációs tréningek elvégzését ajánljuk, amelyek kiinduló pontként szolgálhatnak a pályaválasztás útján. A programok témakörei: A jövő szakmái, „Énkép”, Tréningek, Workshopok, Teszteljünk!, Egyetemi tájékoztató előadások, Inspiráló életutak, tanulmányok mellett végezhető programok. Ez a programunk a tavalyi év óta létezik, és diákjaink körében mindig nagy sikernek örvend, ezért tervezzük a következő tanévekben is megtartani, és mindig más előadók meghívásával szinesíteni.