Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ismerd meg és szeresd szülőföldedet! JG 390 000 001

GlobalID:
JG 390 000 001
Kidolgozó:
Szatmári Melinda, Orosz Istvánné, Visóczkiné Tóth Henrietta
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
A Taktaköz és a Zempléni-helység értékeinek, természeti szépségeinek felfedezése, 6-7. osztályosokkal.

6-7. osztályos diákok, összesen 15 fő számára szerveztük a foglalkozásokat. Mindannyian iskolánk tehetséggondozó programjának résztvevői. A helyi programok a falu és a Taktaköz természeti értékeinek megismerésére és a környezetvédelemre épültek. Célunk az volt, hogy tanulóink minél részletesebben megismerjék szülőfalujukat és annak környékét.

A foglalkozásokat a Jeles Napokra építettük. Első foglalkozásunkat a Föld Napján tartottuk. Tanulóink ökolábnyom-számítást végeztek és alternatívákat kerestek ennek csökkentésére. Második alkalommal a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetbe kirándultunk. Itt megfigyeltük az ősi magyar állatfajtákat, tanulmányoztuk a védett növényeket. Gyalogtúráztunk a tájvédelmi körzetben és fényképeket készítettünk. A Madarak és fák napján vetélkedőt szerveztünk a vidék földrajzára, növény- és állatvilágára építve. A fotópályázat képeit értékeltük. A 4. foglalkozás gyalogtúrával telt a falu határában. "Szülőföldem szép határa" jelszóval. Ellátogattunk egy helyi gazdához, aki bemutatta a gazdaságot. A programsorozat utolsó állomása a nyári tábor volt, Károlyfalván a Megyeri Ifjúsági Táborban, ahol a Zemplén értékeinek megismerése volt a program: megismerkedtünk a helyi nevezetességekkel, részt vettünk csillagtúrán, kirándultunk a Megyeri tengerszemhez, megnéztük Sárospatak, Sátoraljaújhely, Széphalom, Pálháza és Kőkapu látványosságait.