Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kondacs András

Kondacs András
50 tehetséges fiatal
animáció, grafika

Bevallja, kiskorában, Békésen nemigen volt közösségi gyerek, inkább elvonult, hogy rajzolhasson. Hasonlóan nagyapjához, aki emlékei szerint kiváló karikaturista volt – a saját örömére. Békéscsabán, a gimnáziumban már legfőképp az izgatta, hogyan mozdul meg a grafika, mi az animáció titka. Ez a kíváncsiság a pályaválasztását is meghatározta, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafikai szakán tanult 2007-től. Ott is szinte csak az érdekelte, miként lehet úgy megmozgatni az állóképet, hogy a végeredmény mozgókép legyen. „Filmeket készítek, de mindig grafikus szemléletmóddal, és ma már csak mozgóképben gondolkodom.” Logókat, reklámokat, filmfőcímeket, animációkat alkot, legfőbb munkaeszköze már nem a ceruza, nem is a kamera, hanem a számítógép.

Az évek során egyre jobban elmélyedt az animációs programokban, a 3D-s technika alkalmazásában. A grafika motion graphics ágát műveli, mely számítógépes modellek és azok animációinak segítségével kelti a mozgás, az átalakulás látszatát. Munkája során ezért is tanulmányozza alaposan a fizika törvényeit, a gravitációs hatásokat, a mechanikus mozgásokat. „Egy-egy film alkotása során a 3D-s részeknél sokat kísérletezem, hogy minél hitelesebb legyen a látvány: egy labda miként borít fel építőkockákat, hogyan esnek le a golyók, s a törés is visszatérő elem animációim során.” Úgy látja, a mozgóképes grafika legnagyobb buktatója, hogy az internet térhódításával sokan csak másolnak jól ismert kliséket, ám ő inkább a maga útját kívánja járni, új látványvilágot akar teremteni.

Animációi az egyetemi évek alatt számos díjat nyertek, a legbüszkébb a 2013-ban kapott Adobe Shortfilm Award-különdíjra. Ugyanebben az évben szerzett diplomát, azóta szabadúszó. Számos weboldal válogatta be gyűjteményei közé munkáit, egyre többen ismerik meg mind idehaza, mind a nagyvilágban. A logó animációkat, a magyar és nemzetközi filmstúdióknak gyártott bevezetőket, az Electonic Arts-nak késztett reklámfilmjét.

Munkaeszköze elsősorban a számítógép, a háromdimenziós világban új látásmóddal lepi meg egyre gyarapodó nézőit – és megrendelőit.

Első mentorának az édesanyját tekinti, majd Kopek Rita festőművészt, aki sikerrel készítette fel az egyetemre. Ott pedig Auth Attilától tanult sokat, a tipográfiától a logótervezésig. A tehetségprogramban legújabb mentora Deák Krisztina filmrendező, akitől szakmai filmes tanácsokat remél, segítséget vár stúdiója menedzselésében, és abban bízik, hogy kapcsolati tőkét is sikerül szereznie. Szeretne megismerkedni a többi mentorálttal is: zenésszel, filmessel, táncossal, kutatóval… nem tartja kizártnak, hogy az 50 tehetséges magyar fiatal programnak köszönhetően közös munkával járó szakmai kapcsolat, barátság is kialakulhat közöttük.

Mentor: Deák Krisztina
Kondacs András egyéni látásmódú, nagy ambíciójú fiatal művész, aki kitartó szorgalommal sajátítja el a mozgókép állandó fejlődésben levő technikáit, hogy segítségükkel mondhassa el gondolatait a világról. Remélem, segíteni tudom őt abban, hogy a lényegre koncentráljon, és képileg minél pontosabban tudja kifejezni magát.

Adatlap: