Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Bem József Általános Iskola Kézműves Műhelye JG 360 000 616

GlobalID:
JG 360 000 616
Rövid név:
Bem József Általános Iskola Kézműves Műhelye
Kidolgozó:
Cserményi Boglárka, Lengváriné Bárány Mária
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2010
Kapcsolattartó:
Kézügyesség -és személyiségfejlesztés különös tekintettel a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű diákokra.

Az intézményt a Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás alapította meg 2007-ben, s jelenleg tizenhárom település tizenhat óvodája, tizennégy általános iskolája, két középiskolája és egy kollégiuma alkotja, ezekben 2009-ben összesen 6058 gyermek tanult.
A program célja a gyermekek vizuális és manuális, valamint általános intellektuális képességeinek feltárása és fejlesztése.
Nagy hangsúlyt fektetnek a személyiségfejlesztésre, az önismeretre és a viselkedéskultúrára.
A program során a jó kézügyességű gyermekeket felkutatják és segítséget nyújtanak a továbbtanuláshoz.
A foglalkoztatott gyermekek három csoportba sorolhatók: kiemelkedően tehetségesek, érdeklődők, illetve képességzavarokkal küszködők.
A tehetségprogram résztvevőit véleménygyűjtés, tanulmányi teljesítmény, kiemelkedő rajzkészség alapján választják ki.
A kézügyességfejlesztő programokon kívül a tanulók részt vehetnek múzeumlátogatáson, kézműves táborban és találkozhatnak iparművészekkel, népművészekkel. Az 1986 óta működő kézműves műhelyben szövést, nemezelést, kosárfonást, foltvarrást, babakészítést, agyagozást, bőrözést, gyöngyözést, csuhé-és szalmafonást tanulnak. Alkotásaikkal részt vesznek a Jeles napokhoz kapcsolódó ünnepeken, különböző pályázatokon és kiállításokon.
A működés eredményességét kérdőívek, látogatottsági mutatók, kiállítások, foglalkozások, versenyeredmények, híradások igazolják.