Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Országos Oboás tábor és Fesztiválprogram JG 310 000 038

GlobalID:
JG 310 000 038
Kidolgozó:
Munia Zoltán
Alkalmazók:
Kapcsolattartó:
A sokarcú, változatos programban a résztvevők 8 kurzusvezető óráin, kamarapróbáin, közös „oboa-zenekari” összpróbáin, egyéni-, kamara- növendék- és tanári koncertjein, valamint Hadady László, a Párizsi Zeneakadémia tanárának fesztiválkoncertjén vehettek részt a program 1 hete alatt.

A „helyi környezet” kivételes, szakmai, emberi, szervezési együttműködésén túl e tartalmas szakmai programok mellett mind a növendékeknek, tanároknak volt alkalma közös programokra, egymás közvetlen megismerésére és kapcsolatépítésére is az egyes iskolák, tanszakok, tanárok, távoli régiók közeledésére, barátságok építésére egyaránt. E „2 évenkénti találkozó” már afféle „hagyományként” vissza-visszatérő résztvevőkként vonzza az oboás növendékeket, tanárokat, de ami a legfontosabb, a hangszer iránti affinitást, elmélyült vonzalmat mindaz iránt, amit innen vihetnek haza a résztvevők. Most is, mint majd minden alkalommal, megújult szakmai feltöltődést, inspirációt nyújtott a növendékeknek, amikor már a hangszertanulás „abbahagyása” pillanatától „ismét visszatér” a lelkes gyakorlásba, vagy épp „mégis” a zenei pályát válassza e tábor hatására. Ezek azok a tényszerű visszajelzések, melyek igazolják: a szervezők és művésztanárok odaadó társadalmi szerepvállalása mégiscsak megéri.

E tábor és fesztiválprogram fókuszában nagyrészt a zeneiskolás korosztály állt, mely iskolatípus oboa-tanszakai és a korosztály előrelépése, jelentős fejlődést mutatott az elmúlt időszakban.

Mindez különösen is szembeötlő, hisz 1-2 évtizede még az egyes évfolyamokon belül is hihetetlenül nagy szóródás, eltolódás, különbség volt tapasztalható mind az elvégzett tananyagban, a növendékek hangszer-didaktikai előrehaladásában, zenei, manuális, hangképzésbeli tudásában, míg most egyre szembeötlőbb a kiegyenlítettség, az általános irányvonal érvényesülése az összes említett területen egyaránt. 

E tábor különösen hatékony az egyes, egyedi problémák kezelésében, hisz nem egy növendék tanára már előzetesen konzultál a kurzusvezetővel, s minden didaktikai észrevételt, problémát felvetve, közösen dolgoznak ezek kezelésében, megoldásában. Előzetes-utólagos tapasztalatcsere, egy-egy új megközelítés, szakmai észrevétel, olykor hatékonyabbnak mutatkozó módszerek közös, összehangolt megoldása mindig eredményt, célravezető megoldást mutatott e kurzusmunkában.

Ebben ölt testet a tehetséggondozás azon feladatteljesítése, melyet a Tehetségpontok együttműködése, a távoli tanszakok, régiók összetalálkozása és együttműködése e területünkön „jó gyakorlatként” prognosztizálódott, s mutathat példát más hangszeres társainknak is.

Az Oboás Társaság Alapítvány a következő tábort 2016-ban szervezi az ország első állami énekiskola színhelyén, Békés-Tarhoson, tisztelegvén Kodály Zoltán szellemisége előtt.