Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Beszámoló a nyári NÖRI Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programjához kapcsolódó képzésekről

2024. szeptember 10.

A nyáron megvalósultak a Matehetsz és a Nemzeti Örökség Intézetének első közös képzései

A Matehetsz és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) között 2024. március 22-én kötött megállapodás értelmében a Matehetsz képzéseket, műhelyfoglalkozásokat dolgozott ki pedagógusok számára a NÖRI által rendelkezésére bocsátott emlékezetpedagógiai szakmai anyagok alapján.


A NÖRI Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programjához kapcsolódó együttműködésnek köszönhetően 2024 júniusában, bevonva a nemzeti és történelmi emlékhelyeket, két képzés valósult meg. „Az emlékezetpedagógia módszertana” című továbbképzésre tanítók, tanárok, a pedagógusok munkáját közvetlenül segítő szakemberek és szülők jelentkezhettek.


A program célja, hogy az emlékhelyek által képviselt tudástartalmon túl azonosulási, cselekvési mintákat adjon arra, miként döntöttek jelentős történelmi személyeink fontos élethelyzetekben, milyen értékeket képviseltek tetteiken keresztül, és hogyan kapcsolódhatunk hozzájuk mi, a 21. században.
A képzési alkalmakat Budapesten a Tehetségházban és Debrecenben tartották meg, kiváló szakember oktatók közreműködésével:


Késmárki Zsolt - NÖRI
Dr. Péterfi Gábor - NÖRI
Dr. Filus Erika - Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum
Tolnai Gergely - Esztergomi Vármúzeum
Villangó Török Ivett - Gödöllői Királyi Kastély
Mácsik Péter - Budai Várnegyed Várkapitányság
Siteriné Nacsa Mária - Debreceni Református Nagytemplom és Kollégium
Kovács Zsolt Levente - Vizsolyi Emlékhely


A visszajelzések alapján a képzések nagy sikerrel zárultak. A résztvevő pedagógusok és szakemberek kiválóan hasznosítható támpontokat, ötleteket, sőt, kidolgozott óravázlatokat kaptak az emlékezetpedagógiai témákban, amiket osztályfőnöki órákon, projektnapokon, családi napok alkalmával tudnak hasznosítani.


A megvalósult két képzésre a Matehetsz és a NÖRI munkatársai az együttműködésük első lépéseiként tekintenek!