Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Budapest Talent Summit - Tudásmegosztás, tapasztalatcsere és jövőbe tekintés

2021. október 13.

Több, mint 30 ország nemzetközi delegáltjának és tehetséggondozó szakértőjének részvételével zajlott 2021. október 7-8-án a Nemzeti Tehetség Központ szervezésében a „Budapest Talent Summit” című nemzetközi konferencia. A Magyar Tudományos Akadémián megrendezett eseményen a Matehetsz és az EUTK is képviseltette magát.

A Nemzeti Tehetség Központ által szervezett Budapest Talent Summit című nemzetközi konferenciának az a célja, hogy a meghívott nemzetközi delegáltak és szakemberek megismerjék Magyarország átfogó tehetséggondozó stratégiáját, a világon egyedülálló Nemzeti Tehetség Programot, annak legfontosabb elemeit és az elért, kiemelkedő eredményeket. A konferencián nemzetközi hírű szakemberek, diplomaták, állami vezetők, a Nemzeti Tehetség Program elismert tehetségei, mentorok, instruktorok, művészek, szervezetek vettek részt.

A rendezvény első napján Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter a magyarok fiatal tehetségek támogatása iránti elkötelezettségét méltatta. Elmondta, hogy 2013 óta 3,4 millió ember ajánlotta fel adója egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program céljaira. A program segítségével évente 350 ezer fiatalt érnek el. Tehetségközpontokban támogatják, ösztöndíjakkal segítik őket, tehetséggondozókat díjaznak, a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal pedig lehetőséget teremtenek arra is, hogy a világ legjobb egyetemein tanulhassanak állami támogatással.

A konferencián többek közt előadást tartott Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke a szervezet tevékenységéről, a délután során pedig Fuszek Csilla, az EUTK igazgatója panelbeszélgetést moderált nemzetközi szaktekintélyeket is megszólítva: Prof. Dr. Heidrun Stöger, a női STEM tehetségek online mentorálására szolgáló CyberMentor társalapítója, Anna Korzeniewska, a Talent Development Foundation alapítója, Dr. Ferencz Orsolya, a magyar űrprogram miniszteri biztosa és Dr. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója beszélgettek a tehetséggondozás innovációs potenciáljáról.

A rendezvényen a panelbeszélgetésben résztvevőkön túl olyan világhírű szakemberek is részt vettek, mint Prof. Dr. Albert Ziegler, az ECHA elnökhelyettese, a Világ Tehetségközpont vezetője vagy Prof. Dr. David Yun Dai, az amerikai és távol-keleti tehetséggondozási módszerek, programok szakértője.

Az esemény zárszavában Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy hazánkban a tehetség évszázadok óta nemzeti kincs, melyet nekünk is támogatnunk kell.

A szakmai előadások és panelbeszélgetések mellett egy Tehetség kiállítás keretében bemutatkoztak a hazai tehetséggondozás kiemelt szereplői is.

A konferencia másnapján zajlott az a fakultatív szakmai program, amelyen a résztvevők megtekinthették a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium Minősített Tehetséggondozó Műhely tevékenységét. A nap során részletesebben bemutatták a Minősített Tehetséggondozó Műhelyek hálózatát és működését.

Az eseményről készült fotóalbum, az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/media/set?vanity=atehetsegsokszinu&set=a.4801353746542613

További fotók és videók a Nemzeti Tehetség Központ hivatalos oldalán ITT találhatók.