Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A “debreceni csoda” állami elismerésben részesült

2013. augusztus 26.

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Megyeközponti Tankerületének igazgatója 2013. augusztus 20-án, államalapítónk, Szent István ünnepén Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől vehette át a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. 

Pappné szakmai életútja rendkívül szerteágazó, de a tehetséggondozás iránti elkötelezettsége végigkíséri a pályán. A pedagógus 2000-től a debreceni Vénkerti Általános Iskolát vezette, majd a Polgármesteri Hivatal osztályvezetője lett. 2007-ben elnyerte a Debrecen Város Kiváló Pedagógusa címet, 2010-ben pedig az Apáczai Kiadó által alapított Comenius-díj I. fokozatával tüntették ki munkáját. Az elmúlt években számos helyen tartott előadást a tehetségek gondozásáról, és szerepet vállalt a Debreceni Tehetségsegítő Tanács munkájában. 2013. januárjától Pappné a debreceni tankerület igazgatója.

Egy 2009-ben megrendezett, tehetséggondozással foglalkozó konferencián Csermely Péter a következőképp fogalmazott: “A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökeként úgy érzem, hogy a tehetséggondozás szempontjából Debrecen Magyarország fővárosa”. Nem véletlen. Jelenleg több mint 80 tehetségpont működik a városban és itt alakult meg elsőként olyan egyetemi tanszék, mely a kiválóságok gondozásának területével foglalkozik.

Pappné Gyulai Katalin és kollégái áldozatos munkája nyomán létrejött a Debreceni Tehetséggondozó Központ Városi Pedagógiai Szakszolgálat, mely segítséget nyújt a tehetségazonosítás és gondozás terén a gyermekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt. A pedagógusnő a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek által koordinált Magyar Géniusz Program keretében 2011-ben megjelent „A debreceni példa” című kiadvány szerkesztője volt.

Gratulálunk a díjhoz és további sikereket kívánunk az áldozatos tehetségsegítő munkához!

Pappné Gyulai Katalin

Kapcsolódó intézmény, szervezet: