Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Elképesztő sikert aratott a "Medve Matek" vetélkedősorozat

2016. június 1.

2016-ban 18. alkalommal indult útjára a Medve Szabadtéri Matekverseny-sorozat. Idén hat helyszínen került sor a regionális fordulókra

A regionális fordulók mindegyike igazi fesztiválhangulatú matek-ünnep volt többszáz, illetve többezer fős résztvevői létszámokkal. A versenyeken felső tagozatos általános iskolások, középiskolások és felnőttek is részt vehettek, háromfős csapatokban: hat helyszínen összesen csaknem 7000-en választották ezt az időtöltést.

Veszprém

A sorozat első állomása április 2-án Veszprémben volt, ahol 600-an mérették meg magukat a Kolostorok és kertek szépen felújított parkjában, a Séd patak völgyében. A résztvevőket a veszprémi városvezetés részéről Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte.

Szeged

Rögtön másnap, április 3-án, Szegedre látogatott a rendezvény, ahol az Erzsébet ligetben majdnem 1000 fős tömeg töprengett a furfangos fejtörőkön és sétált a szép napos időben. A vidéki versenyek közül ez volt eddig minden idők legnépesebb Medve Szabadtéri Matekversenye. A versenyen beszédet mondott Hajnal Péter, a Szegedi Tudományegyetem docense, aki hangsúlyozta, hogy a sorozat jelentős szerepet tölt be a matematikával kapcsolatos előítéletek leépítésében – a matematika egy szép, élvezetes tudomány, amely közösségi élménnyé tehető.

Budapest

A veszprémi és szegedi versenyt követően két héttel, április 16-án került sor a versenysorozat egyik legnagyobb létszámú eseményére: több mint 2100 versenyző özönlötte el a budapesti Gellért-hegyet! A lebonyolításban többszáz fős önkéntesi különítmény segített, így összességében kísérőkkel együtt csaknem 3000 ember mozgott és gondolkodott a helyszínen. A helyszínen köszöntötte a résztvevőket Szemerédi Endre, Magyarország Abel-díjas matematikusa. Tiszteletét tette Domokos Gábor, a BME professzora is, aki a díjátadásban segédkezett. A versenyzők összesen több mint tízezer kilométert gyalogoltak ezen a napon.

Eger

A Gellért-hegyi dörrenetet május 7-én és 8-án két újabb forduló követte: május 7-én első alkalommal jutott el a sorozat Egerbe, ahol mintegy 600-an mérették meg magukat. A forduló különlegessége volt, hogy az Eszterházy Károly Főiskola főépületétől a tömeg közös sétával közelítette meg a verseny helyszínét, az EKF Leányka úti campusát. A helyszínen a Főiskola rektora, Liptai Kálmán köszöntötte a résztvevőket, míg a díjátadásban Hoffmann Miklós, az MTA doktora, az EKF tanára vett részt.

Debrecen

Másnap a verseny „hazatért” Debrecenbe, ahonnan elindult még 1999-ben, akkor még az országban egyedüli helyszínként. A Debreceni Egyetem nagyerdei campusán 600 lelkes fiatal és felnőtt barangolt a feladatok labirintusában. Az Egyetem részéről Páles Zsolt akadémikus, és Bessenyei Mihály egyetemi docens is jelen volt és beszédet tartott, de még a versenyben is megmérették magukat. A verseny egyik állomása a nemrég átadott Agóra Tudományos Élményközpont volt.

Újra Budapest

Újabb két hét elteltével, május 21-én ismét Budapestre, ezúttal az Óbudai-szigetre látogatott a Medve. A Gellért-hegyihez hasonlóan hatalmas létszám, 2100 versenyző gyűlt össze és vágott neki az erőpróbának. A helyszínen már-már nyáriassá vált időjárás sem szegte a csapatok kedvét, a jelen lévő versenyzők összesen ismét tízezer kilométert meghaladó távolságot hagytak maguk mögött.

A döntő Debrecenben

A sorozat június 11-i országos döntője már csak hab a tortán: a döntőnek 2016-ban Debrecen ad otthont, és az országban legjobban szereplő 84 csapat kapott rá meghívást. A lényeg azonban mindenekelőtt a részvétel, a mozgás, a csapatszellem erősítése, a közös sikerek és a rengeteg közös élmény, amit minden résztvevő megtapasztalhatott.

A regionális fordulókra az ország minden pontjáról, sokszáz iskolából érkeztek csapatok. A verseny sikere elképzelhetetlen lenne a szervező pedagógusok áldozatos munkája nélkül. Reméljük, senki nem érezte, hogy feleslegesen dolgozott a csapatok toborzásával!

A szervezők célja

"Hiszünk abban, hogy szinte minden pályán szükség van a logikus gondolkodásra, amely elsajátításához fiatalkorban legkönnyebben a matematikán keresztül visz az út. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szeretnénk megmutatni, hogy bárki érhet el sikerélményt egy tanulmányi versenyen, és a matematikából is lehet tömegeket vonzó „szabadidősportot” faragni, mint ahogy például a futásból is lehetett az elmúlt évtizedekben. A Medve versenyek évről évre meredeken emelkedő létszáma bizonyítja az előbbi szándék létjogosultságát."

 

Folytatás 2017-ben!