Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Felfedezettjeink prezentációs díja

2015. május 21.

Kiosztották a Prezi közönségdíjakat.

Idén először a közönség is szavazhatott a Felfedezettjeink pályázaton. A 14 év fölötti fiatalok Prezi-ben készítették el bemutatkozásaikat, amelyekre a szakmai zsűri előválogatását követően két életkori kategóriában lehetett szavazatokat leadni.

Május 18-án, hétfő délután a budapesti Design Terminálban Terminálban nyitotta meg kapuit az az egyhetes fotókiállítás, amely a Tehetséghidak Projekt keretében utaztatott fiatal tehetségek képeiből készült válogatást mutatja be. A kiállítás ünnepélyes megnyitója adta a keretet a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett Felfedezettjeink Prezi pályázat díjátadójának is.


Bajor Péter (balra) és a 14-18 éves kategóriában közönségdíjas Bánki Benjámin (jobbra)

A Felfedezettjeink pályázat kapcsán már 5 éve részesülhetnek elismerésben a tehetséghálózat látókörébe került fiatalok, ám kifejezetten a fiatalok saját bemutatkozását előtérbe helyező Prezi pályázat idén került először meghirdetésre. Akárcsak az elmúlt 4 évben, 2015-ben is a „Felfedezettjeink” pályázaton három ifjú tehetség fődíjban, 16 pedig különdíjban részesült. Fődíjas felfedezettjeinket, Hegyesi Donátot, Kellermayer Dalmát és Radnai Bálintot, illetve a különdíjasokat is részletesen bemutattuk a tehetseg.hu honlapon.

A seregszemle azonban idén ezzel még nem zárult le, hiszen most először a 14 évesnél idősebb pályázókat arra kértük, hogy eddigi életpályájukat, eredményeiket, céljaikat és terveiket egy ’Preziben’ mutassák meg nekünk, kihasználva a multimédia, a prezentációs technika és az internet kínálta komplex bemutatkozási lehetőségeket. A pályázatra 128 Prezi érkezett, melyek közül két életkori kategóriában (14-18 évesek, illetve 18-25 évesek) a 10-10 legérdekesebb prezentáció tulajdonosait a MATEHETSZ szakmai zsűrije választotta ki. Ezt követően a tehetseg.hu honlap látogatói dönthették el, melyik prezentációk érdemesek a dobogóra. Szavazni facebook bejelentkezéssel lehetett, egy facebook fiókról egy kategóriában egy szavazatot lehetett leadni.

A nyertesek névsora:

14-18 évesek kategóriában:
I.: Bánki Benjámin
II.: Darvai Botond
III.: Tóth Bettina

18-25 évesek kategóriában:
I.: Keresztes Patrik
I.: Kincses Endre
III.: Bencze Balázs

A kategóriájában legtöbb like-ot gyűjtő Prezi alkotója tabletet, a második és harmadik helyezett társasjátékot kapott.

Fotó: Mayer András