Menü megnyitása

Három kategóriában adták át az idei Summa Artium Díjakat

2014. március 13.

Az elismeréssel azokat a magánszemélyeket és vállalatokat díjazták, amelyek az elmúlt időszakban a kultúrát és a művészeteket kiemelten támogatták.

2013-ban kilencedik alkalommal jutalmazták a művészeti mecenatúra kiemelkedő képviselőit. A nyerteseket öttagú zsűri választotta ki.

A Kortárs művészetért elnevezésű kategóriában a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. nyerte el a díjat. A cég több mint tíz éve támogatja az Amadeus Művészeti Alapítványt, 2008 óta pedig finanszírozza az Amadeus Alkotói Ösztöndíjat, ezzel fix összegű támogatást biztosít egy éven át egy szobrász és egy festő szakos egyetemi hallgatónak.

A Projekt kategóriában az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Magyartanárok Egyesülete 2012 óta tartó együttműködését díjazták. A vállalat és az egyesület multimédiás tancsomagokat készít középiskolásoknak az Aegon Művészeti Díjjal elismert nyert szerzők műveihez. Az Aegon Magyarország 2013-ban „Érd el a célodat!” díjjal támogatta a Felfedezett fiatalokat. A most díjazott együttműködésről korábban honlapunkon is beszámoltunk.

Az Év patrónusa elismerést Mészáros Zoltánnak, a Snétberger Zenei Tehetség Központ ügyvezetőjének ítélték oda. Az iskola fiatal és hátrányos helyzetű roma zeneitehetségek képzését vállalta fel. A központ alapítója, Snétberger Ferenc, korábban a  Magyar Tehetség Nagykövete címet kapta a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácstól.

A Summa Artium Díj tizenegy évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már bevált módszerek hazai adaptációjával elősegítse az üzleti és a magáneredetű kulturális befektetések, támogatások növekedését, az üzleti szféra és a kulturális terület kölcsönösen előnyös együttműködését.

 

MTI