Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hátrányból előnyt! – Országos Tehetségnap 2011. március 26.

2011. május 9.

Az Országos Tehetségnap alkalmából átadták A Tehetségek Szolgálatáért kitüntetéseket és Tehetségnagykövetek felkérésére került sor. A színpadon a "Felfedezettjeink" pályázat győztesei mutatkoztak be.
 

Kiemelkedő tehetségű diákokat és a fejlődésüket példaértékű munkájukkal segítő Tehetségpontokat, valamint tehetséggondozó szakembereket díjaztok a „Hátrányból előnyt!” címmel megrendezett Géniusz Országos Tehetségnapon. A tehetséges fiatalok felkutatásának és támogatásának fontosságát hangsúlyozandó az idén először  nyolc "tehetségnagykövetet" is felkért a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács. A Tehetségnagyköveti felkérésének örömmel tette eleget Berkes Gábor asztalosmester, Bogányi Gergely zongoraművész, Freund Tamás agykutató, György Alfréd atya, L. Ritók Nóra művészetpedagógus, Petrás Mária népdalénekes, képzőművész, Snétberger Ferenc gitárművész és Sólyom László volt köztársasági elnök.

A Tehetségnagykövetekről bővebben itt olvashat.

Először adták át a "Felfedezettjeink" pályázat díjait a szombati Géniusz Országos Tehetségnapon. A hazai és a határon túli 440 tehetségpont közül 35 hívta fel a figyelmet több mint 100 különleges tehetségű fiatalra - mondta el Csermely Péter professzor, a 2006-ban civil összefogással megalakult Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke.

A fődíjat a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola nyerte el, az intézmény három diákja, Szőke Noémi szaxofonos, Domoszlai Edit balettáncos és Vidákovich Sámuel grafikus be is mutatkozott a budapesti Hagyományok Házában 2011. március 26-án megrendezett eseményen. Három különdíjat is kiosztottak, az óvodapedagógia, a hátrányos helyzetű és speciális nevelési igényű gyerekek, illetve a műszaki-természettudományos tehetséggondozás területén. Különdíjakat kapott a szolnoki Gyermekvilág Tehetségpont, az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és a debreceni Tóth Árpád Gimnázium, illetve az intézmények három-három tanulója. A „Felfedezettek” pályázatra beérkezett anyagokból válogatást közlünk honlapunk azonos című rovatában, itt bővebben olvashatnak a díjazottakról is.

Az Országos Tehetségnapon adták át a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „A Tehetségek Szolgálatáért" Díját is. Éves díjban részesült Gali Zsófia, az Oktatásért Közalapítvány titkára,  Közösségi éves díjat vett át a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium nevelőtestülete nevében Lovranits László igazgató, Életműdíjban részesült Katz Sándor, Neuwirth Gábor, Pintér Ferenc, és Somai József.

A Tehetségek Szolgálatáért Életműdíjasai.

A Tehetségek Szolgálatáért Éves Díjazottjai.

A Tehetségek Szolgálatáért Közösségi Díjazottjai.