Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Ifjú tehetségeket díjaztak innovációs találmányaikért

2018. június 14.

Átadták a 27. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny díjait 2018. június 5-én, Budapesten. 

A bírálóbizottság három első, négy második, három harmadik helyet, és két különdíjat ítélt oda, tíz pályázat kiemelt dicséretben, további harminchárom dicséretben részesült.

A Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalának főtámogatásával, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen tavaly ősszel hirdette meg a versenyt 14 és 20 év közötti fiataloknak.

A 2017/2018-as tanévre kiírt verseny első fordulójába 106 pályázat érkezett, ebből a zsűri 69 pályázatot javasolt kidolgozásra, 57 határidőre elkészült.

A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny végeredményét ismertető kiadvány e hírünk mellékleteiben csatoljuk. 

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!