20 év barátság után már nem lepett meg minket, hogy a korkülönbség dacára mennyi mindenben tudunk együtt elmélyülni: az élet nagy kérdéseitől kezdve a legújabb divaton át a tehetséggondozó szakma aktuális kérdéseiig. Ha nála voltam mindig elvitt színházba, ha erre járt, mindig elvittem egy-egy újabb termálfürdőbe. Ha esett, az ebédlő asztalánál nézegettük a múlt relikviáit, és közben a terveit osztotta meg, ha jó idő volt, a Regent’s parkban sétálgattunk a virágok között, és persze böngészgettük a londoni üzletek végeláthatatlan kínálatát. Az utolsó pár évben már nem ülhetett repülőre, de kéthetente a képernyő előtt egy kis társaságban mindig ott volt velünk, el nem mulasztotta volna a találkozót, szépen felöltözött, a virtuális létünknek is megadta a módját.
Talán azért is volt könnyű vele beszélgetni, mert Joant minden érdekelte, élénk és bölcs gondolkodó volt, újra és újra rá tudott csodálkozni az életre, valami ős nyitottság volt benne az emberek és minden újdonság iránt. A konferenciákon sűrítve volt jelen mindazokból, amiket a legjobban szeretett: az intellektuális inspiráció, a jó társaság, az alkotás öröme, izgalma. Nem véletlen, hogy ő lett az ECHA alapító elnöke. Nem véletlen, hogy számos kolléga példaképévé vált, ihlető erővé nem csak a kiváló kutatásai, hanem a személyisége által is. Így kellene megöregedni mindenkinek! – mondogattuk.
Joan szeretett bennünket, magyarokat, talán a kelet-európai gyökerei miatt, talán azért, mert a magyarok a vasfüggöny mögött szinte elsőkként rezonáltak az ECHA céljaira, többek között a kelet és a nyugat találkozásának, szakmai együttműködésének elindulására. Mint ahogy Joan is az elsők között látta meg a magyar hálozatosodási példa nyomán Csermely professzor ETSN-nel kapcsolatos terveiben rejlő lehetőségeket. A Matehetszben található Európai Tehetségközpont mellé állt szakmai tekintélyével, a Tanácsadó Testületének tagjává vált; részt vett a Matehetsz nemzetközi konferenciáin, és amikor 2015-ben felkértük, hogy legyen a Magyar Templeton Program Nemzetközi Tanácsadó Testületének a tagja, azt is elvállalta. Fáradhatatlanul repülőre ült, figyelt ránk, beszélgetett a gyerekekkel, megnézte a nyári táborainkat, ötleteket adott.
Joan 4 gyerekes családanya volt, abból a generációból, akik emberfeletti erővel vállalták fel a nagy családos életforma és a kutatói, egyetemi tanári lét összeegyeztetését. „Mire én reggel bejutottam az egyetemre másokhoz képest már egy fél napot ledolgoztam” mesélte mindig. Egyedülálló, longitudinális kutatása tehetséges gyermekek életútjával foglalkozott – a gyerekeim – mondta róluk is sokszor. 35 évig kísérte végig számos tehetség életének sikereit és buktatóit. A tehetség ajándéka címmel Magyarországon is megjelent kötete ebből a kutatásból készült összefoglaló.
Joan a tehetséggondozó szakmán belül elvitathatatlan nemzetközi hírnévre tett szert, számos díjat és elismerést kapott, többek között a Brit Pszichológusok Társaságának és a Nemzetközi Mensának is életműdíjasa volt. De az ETSN-től kapott oklevele az Első Európai Tehetség Hálózat Díj (First European Talent Networking Award) is nagyon kedves volt a számára. Az időnket sokféleképp kitölthetjük: például várhatunk hosszan a különféle szerelőkre is nevettünk sokszor, de a kreatív élet a legfontosabb, fájlalta, hogy erről az emberek elfeledkeznek. Joannak az utolsó éveiben is még számos terve volt, megíratlan regények, önéletrajzi írások, valami más, mint a kutatói munka… erre már nem került sor. 88 év, szellemi erőben töretlen, gazdag, élményekben dús élet állt mögötte, ha csak ennyi volt – mondta többször, akkor is nyugodtan elmehetek. Családja körében, nyugalomban, július 2-án délután eltávozott.
Fuszek Csilla
