Menü megnyitása

Kanászok a Carnegie Hallban?

2014. március 7.

Az Újvárosi Kanászok népdaléneklő csoport 2009-ben alakult a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium kamaracsoportjaként.

Tagjai jelenleg végzős, érettségi előtt álló fiatalok: Molnár Balázs, Várai Áron, Nyulasi Zsolt, Beregi Zsolt, Kovács Bence, Imre Miklós, Szárszó Gergő, Kiss Nicolas és Rácz Albert. Az ifjú zenészek januárban a new york-i Carnegie Hall-ban mutatták be produkciójukat a MATEHETSZ Határtalanok pályázatának támogatásával.


A fiúk az elmúlt négy év során számos fellépésen és megmérettetésen bizonyították a magyar népdalok iránti szeretetüket. Sebő Ferenc felkérésére részt vettek a Sebő Táncházban, a budapesti Parafónia zenekarral pedig közös koncertet adtak a Kőbányai Szabadidőközpontban. Az országos versenyeken kiemelt arany minősítéseik mellett kétszeres Arany Páva díjjal büszkélkedhetnek, a Keszthelyen megrendezésre kerülő Helikoni Ünnepségek népzene kategóriájában pedig a fődíjat vihették haza. Az éneklés öröme és a közös érdeklődési kör tartja össze a csapatot, szakmai felkészítésükért pedig Pocsai Mária és Koncz Mária felel.

A zenei képzés iskolai keretek között zajlik, a fiatalok gyakran két óra közötti szünetben is próbákat tartanak. Az Újvárosi Kanászok tagjai a Széchenyi István Gimnázium Vegyeskarának is, így a kórus évek óta együtt énekel Dunaújváros Vegyeskarával. Az Újvárosi Kanászok a MATEHETSZ Határtalanok pályázatának segítségével utazott 2014 januárjában New York-ba, ahol a Carnegie Hall legnagyobb színpadán, az Isaac Stern Auditorium Perelman Stage-en léphettek színpadra produkciójukkal. A világ minden tájáról érkező, összesen 200 külföldi énekessel és a Dunaújvárosi Egyesített Kórussal közösen amerikai premierként mutatták be az Arany János versére komponált Jenkins művet, a Walesi Bárdokat. A felkészülési folyamat ugyan hosszú és megterhelő volt, a fiataloknak mégis óriási élményt jelentett a külföldi szereplés, és mindenki szép emlékeket őriz az utazásról, melyen Horváth Péter vezetésével vettek részt.