Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kódoló lányok

2015. április 29.

A Skool Projekt tech-képzéseit ajánljuk, ezúttal csak lányoknak!

Az információs technológiák korában élünk, szinte már közhely, hogy a fiatalok készségszinten ismerik és használják a közösségi médiát, tudásmegosztó portálokat és online gyűjteményeket. A technológiai képzésben résztvevő lányok száma mégis szembetűnően alacsony. Erre a problémára keres válaszokat a Skool projekt csapata.
 

 
A program 2014 nyarán indult útjára és egy év alatt több mint 200 lány számára nyújtott 15 féle foglalkozást felvonultató komplex technológiai képzést. A program célkitűzése, hogy a 10-16 éves, pályaválasztás előtt álló lányokat gyakorlatorientált és játékos módszerek segítségével megismertessék a technológia és a programozás fiúsnak hitt világával. A jövő tech-tudósai a programozás rejtelmei mellett prezentációs készségeik fejlesztésében is segítséget kaptak és megismerhették a projektmenedzsment alapjait.
 

A sokszínű foglalkozások mellett egy nyolc fős lánycsapat már a program első évében szép sikert ért el. A fiatal versenyzők ugyanis a Codie nevű startup alapítóitól leshettek el műhelytitkokat és az eredmény nem maradt el: a lányok elnyerték a First LEGO League nevű nemzetközi programozó verseny Fair Play díját. A Skool szakemberei és önkéntesei mellett számos sikeres IT vállalat és üzleti partner is részt vesz a projekt megvalósításában, amelynek képzéseire folyamatosan lehet jelentkezni. Április 23-án 15 és 19 év közötti lányokat várnak pályaorientációs beszélgetésre, ahol tech-cégek munkatársai mesélnek mindennapjaikról, karrier lehetőségekről és hazai, illetve nemzetközi képzésekről. Nyáron az űrkutatásé lesz a főszerep, mivel a kizárólag lányokból álló programozó és kutatócsoport a nemzetközi űrügynökségeket megelőzve már idén megtervezi és lemodellezi a bolygóközi expedíciót.