Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kreatív Történelmi Verseny - Instagramon

2020. május 8.

A veszélyhelyzet egy másik hangnembe terelte az amúgy is kreatív, izgalmas történelmi versenyt

„Az Estörivel nem csupán az a törekvésünk, hogy a korszak mélyebb megismerését és megértését elősegítsük és a történelemtanítás hagyományos nézőpontja mellett más szemszögből - korabeli történelmi személyek, újságírók „bőrébe” bújva - is szemügyre vehessék a diákok a korszak eseményeit, hanem olyan kompetenciák mozgósítása is, mint a kutatási-elemzési affinitás, a kreatív-alkotói készségek, a művészi képességek, vagy a szövegírói véna kibontakoztatása, vagy épp  a digitális készségek, a média és kommunikációs ismeretek fejlesztése. A jelen helyzetben az Estöri egy jó példa lehet a digitális oktatás egyfajta megvalósítására is.” - fogalmazott Czigány Balázs, az Esterhazy Privatstiftung igazgatóhelyettese.

Az idei Estöri verseny utolsó, negyedik fordulója rendhagyó módon került kiírásra: a felkészülési időszakban a 12 csapatnak történelmi személyek online Instagram profilját kellett felépítenie a megadott instrukciók alapján.
Így születtek meg a rendhagyó alkotások: színészlegenda csap össze mecénással, vasminiszter küzd generálissal, újságíró néz farkasszemet innovátorral az Esterházy Magyarország Alapítvány által életre hívott Estöri Kreatív Történelmi Verseny negyedik évadjában.

Háromfős csapatokba szerveződött tizedikes diákok - akik a dualizmuskori hírességek, Blaha Lujza, Baross Gábor, Esterházy III. Miklós, Mikszáth Kálmán, Tisza Kálmán és Zsolnay Vilmos insta profiljának elkészítésével  - csaptak össze a végső győzelemért. 

A szervezők minden évben más-más történelmi korszakot választanak ki, melyet a kapott feladatok segítségével feldolgoznak. Az idei verseny már teljes egészében az online térben zajlott. A második fordulóba jutott 66 csapatnak egy 19. századi index.hu címlapot kellett megterveznie, országos jelentőségű, az 1873-1896 közötti időszak kiemelt eseményeit megidéző hírekkel, vezércikkekkel, képekkel és reklámokkal. Ezt követően a legjobb 30 csapat egy-egy, a dualizmus korában élő tetszőleges történelmi személy Facebook-oldalát kellett elkészítenie, tartalmakkal feltöltenie, egy, az illetőre jellemző sztorival színesítve.

A döntőbe már csak 12 csapat kerülhetett, feladatul kapva a híres személyiségek Instagram oldalát. Mindegyik személyiség kibontásával két-két csapat kísérletezett, ám eltérő aspektusból: Esterházy herceget például az egyik brigádnak mecénásként, a másiknak gazdálkodóként kellett ábrázolnia, míg Blaha Lujza egyik arca a színésznőé, a másik a korabeli celebé, Tiszánál pedig a „generális” image állt szemben a liberális politikuséval.

A dualizmus és a jelen között épült hídról egyszerre szórakoztató és tanulságos visszatekinteni. Például arra, hogyan posztol élete fő művéről, a Vaskapu-szoros hajózási akadályainak felszámolásáról, a Duna alsó ágának biztonságosan hajózhatóvá tételéről Baross Gábor illetékes miniszter, vagy hogyan merített ihletet Mikszáth Kálmán, mielőtt megírta egyik legjobb novelláját, A néhai bárányt.

A zsűri május végén hozza meg döntését és hirdeti ki az idei verseny legjobb csapatait, de a dualizmuskori celebek Instagram oldalai mától már nyilvánosan is elérhetőek.

A versenyre az ország minden részéről neveztek csapatok. A döntőben az alábbi intézmények diákjainak szurkolhatunk:

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (10e csapata)
BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma (10b csapata)
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (10a csapata)
Deák Téri Evangélikus Gimnázium csapata
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium csapata
Pannonhalmi Bencés Gimnázium csapata
Siófoki Perczel Mór Gimnázium (10n csapata)
Soproni Széchenyi István Gimnázium (10bc csapata)
Szentendrei Református Gimnázium (10b3 csapata)
Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (10c és 10d2 csapata)
Veres Pálné Gimnázium, Budapest (10c2 csapata)

A verseny díjazása: a döntő első három helyezettje értékes informatikai és audiovizuális eszközöket nyer.