Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Magyarországról a nagyvilágba vitték tehetségeink a jó hírünket

2015. május 21.

Május 18-án, hétfőn este nyílt meg, és egy hétig volt látható a budapesti Design Terminál Pavilonjában, a „Magyarországról a Nagyvilágba - Határtalan tehetségek @ DT” című fotókiállítás.

A kiállítás alapötletét, a MATEHETSZ „Határtalan lehetőség” néven futó pályázata adta. A pályázattal a kiemelkedően tehetséges magyar fiatalok külföldi tapasztalatszerzését, nemzetközi versenyeken való részvételét támogatta európai uniós forrásból a MATEHETSZ által koordinált Tehetséghidak Program. A 2012. és 2015. között megvalósuló program keretében három alkalommal jelent meg nyilvános felhívás, melyre az országszerte működő több mint 1000 Tehetségpont – állami és egyházi fenntartású iskolák, civil szervezetek és más tehetséggondozó műhelyek – nyújthatták be pályázataikat.

Határtalan tehetségek számokban:

  • 3 év
  • 30 célország
  • 111 utazás
  • 387 kiutazó (tehetséges fiatalok és
    felkészítő tanáraik, kísérőik)

A felhívásokra olyan, első sorban általános és középiskolás korú, illetve felsőoktatási tanulmányaik első éveiben járó kiemelkedően tehetséges fiatalok nemzetközi utazási igényeit vártuk, akiknek – fiatal koruk ellenére – korábbi pályája, teljesítménye biztosítékot jelentett arra, hogy az elnyert nagy értékű nemzetközi utazási támogatás valóban hozzájárul a szakmai fejlődésükhöz, tehetségük kibontakoztatásához és ezen keresztül a magyar tehetséggondozás nemzetközi elismertségének növeléséhez.

A támogatás elnyerése érdekében a pályázó diáknak és az őt támogató Tehetségpontnak részletes tervet kellett benyújtani arról, hogy az utazás célja milyen módon járul hozzá az ígéretes fiatal tehetségének kibontakoztatásához. Minden résztvevőt arra kértünk, hogy hazaérkezése után részletes, fényképes beszámolóban foglalja össze élményei, ossza meg velünk sikereit, eredményeit. A kiállítás vázát tehát az utazást elnyerő fiatalok képei adják.

A hétfő délutáni ünnepélyes megnyitón közel 80-an gyűltek össze. A kiállítást Győryné Csomó Ildikó a MATEHETSZ alprojektvezetője nyitotta meg, ismertetve a falakon látható fotók háttértörténetét, továbbá Bajor Péter, a szervezet ügyvezető elnöke, a Tehetséghidak Program projektmenedzsere a Felfedezettjeink prezentációs díjat elnyerő fiataloknak adta át jutalmukat.


Győryné Csomó Ildikó és Bajor Péter

A megnyitó kedves és bensőséges hangulatát a Taraf de Akácfa és a Csángálló zenekarok tagjainak egy részéből összeállt, alkalmi duó fokozta.

A Pavilon modern kiállító térben a falakon látható fotók amatőr felvételek: az utazások emlékezetes pillanatait megörökítő pillanatképek, melyek nemcsak a versenyzés izgalmas perceit, az eredményhirdetés ünnepi pillanatait, a labormunka koncentráltságát vagy egy fellépés virtuozitását villantják föl, hanem az utazás élményét, az első átszállást egy nagy nemzetközi légikikötőben, a prospektusokból ismert felvételek valódi megpillantásának „aha” élményét, a nagyvilágra való rácsodálkozás örömét.

Mert a tehetség nem ismer határokat. A legkiválóbbak átlépik a szakterületek határait, összekapcsolják művészet és tudomány megközelítésmódjait és valódi európaiként, sőt világpolgárként szabadon mozognak mindazokon a színtereken, ahová érdeklődésük, ambíciójuk, képességeik, tudások és kitartásuk révén eljuthatnak. Ők a jövő magyar tehetségei. Büszkék vagyunk rá, hogy a Nemzeti Tehetség Program európai uniós pályázata, a Tehetséghidak révén hozzájárulhattunk első nemzetközi tapasztalataik megszerzéséhez.