Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Őszi tehetséghálózati műhely Szolnokon

2020. február 11.


2019. november 4-én Szolnokon a Szolnoki Szakképzési Centrumban került megrendezésre a tehetséghálózati műhelybeszélgetés.

A szolnoki alkalmunkat Szabóné Balázs Erika és Tóth Tamás, a Matehetsz két szakértője moderálta.

A köszöntőt a résztvevők rövid, személyes bemutatkozása követte. Az ismerkedés után Tóth Tamás a tehetséghálózat előnyeiről tartott előadást.
Ezt követően kis csoportok alakultak. A csoportok többek között olyan kérdésekre keresték a választ, hogy például melyek egy tehetségpont működését leginkább nehezítő tényezők.

A csoportmunkát a vendég előadók jó gyakorlat bemutatói követték. Bene Józsefné a Vadárvácska Óvoda vezetője a tehetségpontjuk nemzetközi kapcsolatait mutatta be, Szalkai Mária a Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács képviseletében pedig a tanács munkájáról beszélt.
Az előadások után kialakult egy közös beszélgetés.

Zárásként virtuális kosarat készítettünk, melynek lényege, hogy minden egyes résztvevő felajánl valamit, illetve azt is elmondja, hogy mire lenne szüksége. Ebben a formában találkozhatnak az igények és tovább erősödhet a hálózat.