Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

OTDT TDK Prezentációs Díj-verseny 2013

2013. július 2.

A június 20-án megtartott OTDT TDK Prezentációs Díj-versenynek a Magyar Tudományos Akadémia székháza adott otthont. 

A megmérettetésre a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 16 szekciójának főzsűrije delegált egy-egy hallgatót, akik képviselhették az adott tudományterületet.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács céljai között szerepel a tudományos ismeretterjesztés bázisának növelése mellett a tudományos diákköri munka széles körű megismertetése. Ennek jegyében 2009-től az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) meghirdetésében – a Mindentudás Egyetemével korábban közösen meghirdetett díj hagyományaira építve – három TDK Prezentációs Díj odaítélésére kerül sor az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) kiemelkedő előadást, valamint az előadáshoz kapcsolódó magas színvonalú prezentációt bemutató hallgatók számára.

Az idei verseny során - mint ahogy minden alkalommal - a hallgatók 10 perces előadást tartottak az OTDK-n bemutatott pályamunkájukból, melyet 5 perces vita követett, amikor a zsűri tagjai kérdezhettek az előadótól az elhangzottakkal kapcsolatban, illetve tanácsokkal látták el a hallgatókat tudományos eredményeik kommunikálásának módját illetően.

A Prezentációs Díj-verseny zsűrije a 16 versenyző közül 3 hallgatót választott ki, akik elnyerték az Országos Tudományos Diákköri Tanács Prezentációs Díját: Baranyai Tamás, az Orvos- és Egészségtudományi Szekció jelöltje, akinek kutatási területe a szív-, és érrendszeri betegségek vizsgálata, Terejánszky Péter, a Kémiai és Vegyipari Szekció delegáltja, aki a nanotechnológiát kutatja, valamint Tiszai Luca, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció jelöltje, aki a súlyosan halmozottan sérült emberek számára kidolgozott zenés módszerét szeretné minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel.


A 2013-as OTDT TDK Prezentációs Díj-verseny résztvevői

 A zsűri tagjai Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese, Szendrő Péter, az OTDT elnöke, Cziráki Szabina, az OTDT titkára, Havass Miklós, a SZÁMALK Zrt. elnök-emeritusa, Kőnig Frigyes, az MKE rektora, Szabó István, a SZIE dékánja és Szécsi Gábor, az OTDT alelnöke voltak.