Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Piacorientált középiskolások

2015. május 11.

Klere, Lia, Meet Your Premade, Wally: középiskolás startupperek versenyeztek egymással.

Május 8-án a Design Terminál látta vendégül a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola négy csapatát, amely részt vett a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) által idén tavasszal indított programban. Az Üzleti logika nevű mintaprojekt abban kívánta segíteni a középiskolásokat, hogy ráérezzenek az üzlet ízére: a tizenkét héten át futó program során a rangos szakértői csapat azt akarta tudatosítani a téma iránt érdeklődő fiatalokban, hogy egy-egy innovatív ötlettől még hosszú és nem ritkán rögös út vezet a piacképes termékek létrejöttéig.
 
A MATEHETSZ-ben 2014 ősze óta működő Innovációs Bizottság elnöke, Antos László elmondta: korántsem véletlenül választották a zuglói iskolát. Itt az innováció iránt elkötelezett, ragyogó elmék jó ideje koptatják a padokat, akik közül többen korábban is kapcsolatban álltak már a tehetséggondozó szövetséggel, gondoljunk például a beszédükben korlátozott embereket hanghoz segítő PictoVerb alkalmazást fejlesztő Zsombori Balázsra. Fenyvessy Gábor, az intézmény igazgatója a záró eseményen felhívta a figyelmet az együttműködés fontosságára, továbbá hangsúlyozta: egy iskola nem attól lesz jó, ha a tanárok „leadják” a tananyagot, hanem ha segítik a diákokat az ötletek és ambíciók tanórán kívüli megvalósításában is.
 
Fenyvessy Gábor
 
A megfelelő készségek elsajátításának egyik optimális formája lehet a startup képzés: a startup olyan lendületes és hatékony vállalkozás, amely minimális tőkével, de valódi tudásbázissal bír, és néhány év leforgása alatt a nemzetközi piacokon is érdeklődésre számíthat. A különleges üzleti modell vagy a sikeres technológia a minőségi startup kulcsa, de persze mint minden sikersztorinak, ennek is egy jó ötlettel kell indulnia.
 
Az eseményt lezáró díjkiosztón kérdésünkre Nagy Bandor, az Üzleti logika workshop vezetője elmondta, hogy húsz fiatalból állították össze azt a négy csapatot, akikkel a záró eseményen személyesen is találkozhattunk. A képzést követően mindegyik csapatnak két-két projektötletet kellett a szakértő testület elé tárni, akik továbbgondolásra és -fejlesztésre kiválasztották az egyiket. A fiataloknak a program zárásán egy újabb zsűri előtt kellett néhány perces prezentációkban bemutatni termékötletüket, illetve hozzá kapcsolódva a lehetséges célcsoportot, a várható költségeket és a tervezett bevételeket, de be kellett számolniuk a termék disztribúciójáról és fenntarthatóságáról is.
 
Mindemellett természetesen válaszolniuk kellett a neves szakemberekből álló öttagú zsűri kérdéseire is. A szakértők pedig nem kímélték a fiatal koruk ellenére kivétel nélkül igencsak talpraesetten megnyilvánuló versenyzőket: Biás Csongor, Hild Imre, Koleszár Szilvi, Málnay Barnabás és Pistyur Veronika kíváncsian és türelmesen kérdeztek az ifjú innovátoroktól, ám esetenként igen határozottan mutattak rá egy-egy projekt lehetséges problémás pontjaira. A magas szintű informatikai tudást igénylő és felhasználó projektek széles skálán mozogtak: az okosház-tulajdonosok és a tudatosan öltözködők, a laktózérzékenyek és az online játékokat űzők életének megkönnyítése egyaránt a tervek között szerepelt.
 
Wally ötletét az életünket egyre inkább behálózó informatika adta a Tóth Bence, Kecskés Dániel, Geréb Dávid, Venczel Zsolt és Nagy Máté alkotta csapatnak. Az évente 20%-kal bővülő okosház-piac hasznát vehetné találmányuknak, melynek segítségével a felhasználó családtagként tekinthetne lakhelyére. Wally valójában egy tökéletesen személyre szabott digitális hirdetőtábla, amin amellett, hogy magunk számára is rögzíthetjük például napi beosztásunkat, értesülhetünk például az aktuális időjárásről, de szeretteinkkel is megoszthatjuk a fontos eseményeket, családi fotókat vagy egyéb üzeneteket. A munkát értékelő Málnay Barnabás szerint az alapötlet kiváló, ám a zsűri nem kapott választ arra a kérdésére, hogy vajon melyek lesznek a következő tervezett lépések.
 
Az új családtag: Wally
 
Ha az okosházunkból ki akarunk lépni az utcára, a következő csapat szerint nagy szükségünk lehet a Klere applikációra, ami abban segít dönteni, hogy a kinti körülményektől, a napi programunktól, hangulatunktól vagy stílusunktól függően milyen ruhát vegyünk fel aznap. A Fehér Barbara Virág, Arapovics Árpád, Bálint Dániel, Konyecsny Máté, Tarjáni Norbert által kiötlött alkalmazáshoz csupán egy okostelefonra vagy tabletre lenne szükség, és az emberiség ízlésére gyakorolt áldásos hatásáról bárki a saját szemével győződhetne meg: a Klerét használó színtévesztő férfiak ezentúl zöld inghez aligha vennének fel lila nyakkendőt. Pistyur Veronika értékelésében az applikáció egyediségét kérte számon, és amellett, hogy javasolta a dizájnon való további munkát, hiányolta a saját ruhatár feltöltési lehetőségét.
 
Klere prezentációja
 
Lia a laktózérzékenyek életét hivatott megkönnyíteni: Kriska Ádám, Benkovics Ernő, Kovács Márk, Deffent Dániel és Tóth Tamás projektje valójában egy kódolvasó applikáció, ami a felhasználó számára jelzi, hogy az általa épp leolvasott termék káros-e az egészségére. És Lia nem csupán ennyi: az étkezéseket rögzítő naptár, folyamatosan bővíthető receptgyűjtemény, sőt egy laktózérzékeny gyerekeknek szóló játék is csatlakozik a tervezett alkalmazáshoz. A zsűritag Koleszár Szilvi szerint előny, hogy fókuszált projektről van szó, ám hosszú távú fenntarthatósága kifejezetten kérdéses, hiszen a laktózérzékenyek előbb-utóbb megtanulják, mit fogyaszthatnak és mit nem.
 
Lia működés közben
 
A Meet Your Premade nevű projektnek az online csapatjátékok szerelmesei a célcsoportja. A Kovács Álmos, Szűcs Endre, Nemes János László, Lator Anett és Drobina Márton fejlesztette program rövid regisztráció után segít a játékostársak keresésében, akiket akár tíz kilométeres körben is beazonosít. A játékosok fejlesztése is a projekt célja: profi játékosok „tanítanák” rajta keresztül az ez iránt érdeklődőket. Biás Csongor azt emelte ki rövid értékelésében, hogy óriási előny a személyes indíttatás, aminek a szenvedélyessége átütött az előadáson.
 
Meet Your Premade
 
A zsűri ötödik tagja, Hild Imre a valódi siker titkáról beszélt zárszavában, illetve arról, hogy ebben az életkorban is születhetnek világraszóló felfedezések, lásd a Facebook-sztorit. Antos László, a MATEHETSZ Innovációs Bizottságának elnöke ezután bejelentette, hogy a záró esemény ideje alatt zajló online szavazással elnyerhető közönségdíjat a Wally, a szakmai zsűri díját pedig a Meet Your Premade csapata kapta. Minden résztvevőnek gratulálunk!
 
Fotók: Lator Anett