Hogyan viszonyulnak az anyukák, apukák vagy a nagyszülők a tehetséges fiatalhoz? Mi tegyen az iskola, hogy időben meglássa a gyermekben rejlő ígéretet?
Az országos népességet reprezentáló, valamint tehetséges gyermekek szüleit kiemelten kérdező vizsgálatok szerint a szülők és a tehetség viszonya közel sem felhőtlen. Sok szülőt a gyereke tehetsége ambivalens érzésekkel tölti el: büszke gyermekére, miközben a gyerek tehetségének a felismerése és kibontakoztatása erős kétségekkel és félelmekkel is együtt jár.
A megkérdezettek szerint a társadalom komoly lelki és erkölcsi terhet rak a szülők vállára azt sugallva, hogy a szülő felelőssége, vajon mit kezd gyermeke tehetségével, odafigyel-e rá és keresni kezdi-e a megfelelő képzési lehetőségeket a számára vagy sem. A közvélekedés szerint a szülő segítheti leginkább, hogy optimalizálják a tehetség taníttatását. E komoly elvárás bizonytalanságérzetet szül a legtöbb szülőben. A tehetséges gyermek előrehaladása ugyanis egy olyan, nem konvencionális út bejárását valószínűsíti, amelyben a szülő nem jártas. Sok szülő úgy érzi: nincs meg a kellő ismerete, illetve az eszköze arra, hogy a gyermekét elindítsa, főként, ha a tehetség területe nem kapcsolható az iskolához, vagy a tradicionális területekhez. A tehetség kibontakoztatása – tartja az egybehangzó nézet – óriási energiákat követel a szülőtől. Tőle várják el, hogy felkutassa és kiválassza a legmegfelelőbb helyet, ahol a gyermeke előrébb lendülhet, és hogy folyamatosan kövesse a gyermeke előmenetelét. Az ő feladata az anyagi támogatás – ő állja a különórák, felszerelések, utazások stb. költségeit. Rá hárul a lelki támogatás feladata is – a gyerek állandó biztatása, ha nehézségekbe ütközik, csügged, vagy elfárad.
A vizsgálatban megkérdezettek ezért úgy látják, hogy a szülő a tehetség felfedezésétől kezdve állandó támogatást igényel, hogy szembenézzen és megbirkózzon a nehézségekkel a tehetség kibontakoztatása érdekében.
Sok szülőben él szorongás. Az általános vélekedés szerint ugyanis arra a tevékenységre, amiben tehetséges a gyermek – főként, ha az a sport és művészetek területén jelentkezik - nem lehet építeni a jövőt. Kétséges, hogy megélhetést biztosít-e majd a gyerek számára.
A vizsgálat válaszadói a tehetségsegítésben a szakértők szerepét igen fontosnak ítélik. Úgy vélik: a szakértő – aki lehet tanár, edző, magántanár – a szülő legfontosabb bázisa. A szülő számára ugyanis szükség van külső megerősítésre, visszajelzésre ahhoz, hogy objektíven tudja látni, gyermeke teljesítménye milyen szinten mozog. A szakértő véleménye egyfajta biztatás, aminek a hatására a szülők attitűdje a hobbi szintű tevékenységhez megváltozik, ők maguk is motiváltabbakká válnak. A megkérdezettek szinte egyöntetű véleménye szerint a tehetség felfedezésének fontos helyszíne az óvoda és az iskola. Az óvoda, iskola kezdetét tekintik a felfedezés szempontjából kiemelten fontos időszaknak. Ebben a közegben sok új területtel találkozik a gyerek és társas kapcsolataiban is megmérettetik. Ezt a véleményt nemcsak a felnőttek osztják, hanem a megkérdezett diákok is, akik úgy vélik: az iskola számukra a lehetőséget jelenti, hogy észrevegyék a képességeiket. Igaz – teszik hozzá sokan – az iskola csak addig támogató, ameddig az iskola profiljába illő tevékenységben mutatkozik meg a tehetség. Ellenkező esetben az iskola sokszor választás elé állítja a diákokat: vagy az oktatási intézmény számára fontos területen kezdik kibontakoztatni a tudásukat, vagy a tantestület „leveszi a kezét” az adott fiatalról, ami akár bénítólag is hathat a tehetség további fejlődésére.
Az országos reprezentatív mintán végzett véleménykutatást a MATEHETSZ – Tehetséghidak program megbízásából a TNS Hoffmann végezte.
