Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tutoráltak Alumni találkozója

2020. október 14.

2020. október 3-án került sor a Kárpát-medencei Tehetségnap díjátadó 2020 egyik kísérőeseményeként a Nagy Tábor Találkozóra

Az eseményre a Matehetsz tutorprogramjában részt vevő 2018-19-es év önismereti táborozóit vártuk - tudtuk meg dr. Suhajda Csilla Judittól, a programot moderáló tehetséggondozó szakembertől.
A találkozót az elmúlt időszakban a tanulók részéről érkező számos megkeresés és igény hívta életre. A tavalyi évi nyári táborban olyan élmények, kapcsolatok, barátságok születtek, melyeket érdemes továbbvinni, elmélyíteni.

A Danubius Hotel Gellértben tartott program mintegy fóruma lett a kapcsolattartásnak, találkozásnak,  mellyel remek lehetőség nyílt arra, hogy az élmények újraélésén túl, a kapcsolatok felelevenítése mellett egy alumni szerveződés is létrejöhessen.

dr. Suhajda Csilla (fotó: Matehetsz, Mayer András)


A diákok a program első felében különböző játékos feladatokon keresztül felelevenítették a legjobb élményeket, sok érdekes történet, kaland előkerült, miközben a fiatalok új ismeretségekre is szert tehettek.
Ezt követően egy alumni szervezet alapjait fektették le: összegyűjtötték azokat a programjavaslatokat és igényeket, amelyeket a jövőben is szívesen vennének. A kellemes emlékek és a csapat szellemiségét jól jelzi, hogy mindezek mellett megfogalmazták azokat a felajánlásokat, amiket ők vállalnak annak érdekében, hogy minél jobban működhessen ez az alumni célú szerveződés.

A fiatalok egyértelműen jelezték, igényük van a társakkal való kapcsolattartáson túl újabb önismereti foglalkozásokra, programokra. 

dr. Suhajda Csilla moderátor (fotó: Matehetsz, Mayer András)


A program második felében Dr. Kelemen Lajos tartott előadást interaktív és kooperatív technikai elemek bevonásával a szövegfeldolgozási és szövegtanulási módszerekről. A fiatalok kulcsszavas, illetve gondolati térkép rajzolásával mélyíthették el az elhangzott ismereteket.

Dr. Kelemen Lajos a tutoráltak körében (fotó: Matehetsz, Mayer András)

 

A rendezvény az NTP-TFV-19 kóddal jelölt pályázatból valósult meg.