2025. február 6-án rendezték meg a HBVPSZ Tehetséggondozó Koordinátori Munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű vármegyei rövidfilm-készítő versenyt immár negyedik alkalommal.
A jó gyakorlat alapötlete néhány évvel ezelőtt vetődött fel a szervezőkben, mely a köznevelési intézményekben tanuló gyermekek számára egy olyan megmérettetési lehetőséget kívánt biztosítani, amely nem a tantárgyi tudáson alapszik, hanem a gyermeki kreativitás és fantázia minél szélesebb körű kiaknázásával és a digitális kompetenciák fejlesztésével ad teret a tanulóknak a bemutatkozásra. Ez egyben lehetőség arra is, hogy a fiatalok érzéseiket, gondolataikat, véleményüket nem a megszokott formában osszák meg velünk.
Lászlóné Lelesz Ildikó - a HBVPSZ Tehetséggondozó Koordinátori Munkaközösségének vezetője - a programot kidolgozta és mesterpedagógusi programjának részévé tette, majd az elmúlt évek során meg is valósította a hajdúnánási kistérségben a résztvevők nagy megelégedésére. Ez adta az ötletet arra, hogy a megyei Tehetséggondozó Koordinátori Munkaközösség egyetértésével megyei szintre terjesszék ki a versenyt azzal a céllal, hogy az egyes tagintézmények ellátási körzetébe tartozó köznevelési intézmények diákjai számára is hozzáférhetővé váljon ez a kezdeményezés, és az ott tanuló gyermekek is megmutathassák a bennük rejlő kreativitást. Az idei verseny címe és témája: A SIKER SZÁMOMRA AZT JELENTI, HOGY…. A vármegyei döntőre a Debreceni MCC Képzési Központ Üvegtermében került sor. A zsűri tagjai voltak:
A döntőbe 10 pályamunka jutott be a különböző településekről. A rövidfilmek a diákok rendelkezésére álló eszközökkel készültek, mint például okostelefon, videókamera, számítógép. A téma feldolgozása és vászonra kerülése igen változatos képet mutatott az egyes alkotásokban: a self-videótól a kisjátékfilmen keresztül a kézi rajzos és animált rajzfilmig terjedt a megvalósítás módja.
A következő eredmények születtek:
Megosztott
1. helyezés: Kun Zétény (Az Újtikos-Tiszagyulaháza Általános Iskola 8. osztályos tanulója) „Egy lépés az álmokért” c. filmje
2. helyezés: Pálóczi Szofi – Varga Léna Zille (A Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium 6. osztályos tanulói) „A siker azt jelenti nekünk a mazsorettben, hogy…” című filmük
3. helyezés: Szécsényi Milán – Pálinkás Patrik (A Görbeházi Szécsényi István Általános Iskola 5. osztályos tanulói) „A siker ezer arca” c. filmük
Különdíj:
1. Miklóssy Dávid (A Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium 6. osztályos tanulója) ”Számomra a siker azt jelenti, hogy…” c. filmje
A verseny minden résztvevője hasznos informatikai eszközökkel gazdagodott a szponzorok jóvoltából.
Az idei évben a vármegye köznevelési intézményeinek pedagógusai, igazgatói és a versenyen résztvevő tanulók szülei is szép számban képviseltették magukat a rendezvényen. Az esemény után a spontán kialakult eszmecserén a pedagógusok és a szülők is arról adtak számot, hogy számukra is egy tanulási folyamat volt a filmkészítés folyamatának végig kísérése. Egyrészt azért, mert megtudták, hogy gyermekük, tanítványuk digitális kompetenciája magasabb szintet képvisel az eddig gondoltak szerint, másrészt ők is nagyon sokat tanultak a gyermekek gondolatait megismerve. Összegezve ez a rövidfilm-készítő verseny többek között lehetőséget ad arra, hogy a résztvevő gyermekek gondolatait, érzelmeit egy nem mindennapi formában oszthassák meg a társaikkal és a felnőttekkel egyaránt. Bízom abban, hogy a jövőben is nagy érdeklődésre tart majd számot az effajta bemutatkozási és megmérettetési lehetőség a vármegye köznevelési intézményeiben.
Forrás:
Lászlóné Lelesz Ildikó
tehetséggondozó koordinátor
Hajdú-Bihar Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat
Hajdúnánási Tagintézménye