Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Versenyre fel! - Közeleg az OKTV jelentkezések határideje

2013. szeptember 19.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny egy több fordulós megmérettetés a magyarországi középiskolák utolsó két évfolyamának tanulói számára. Szinte minden tantárgyból és számtalan nyelvből van lehetőség versenyre kelni idén is, de nem csupán az OKTV-n  van lehetőséged megmutatni tudásodat. Ha népismeretből, valamilyen művészeti tárgyból, vagy egy tudományterületből érzed magad igazán felkészültnek, akkor számtalan lehetőséged nyílik próbára tenni magadat.

Az OKTV jelentkezéseket idén szeptember 20-ig kell benyújtani az iskola igazgatójához, egyetlen tárgy, a filozófia kivételével, melyre 2014. január 10-ig lehet jelentkezni. Az OKTV amellett hogy a legnagyobb presztízsű magyar tanulmányi verseny, óriási téttel is bír, ugyanis a felsőoktatási felvételi pontokat jócskán növelheti egy szép helyezés. Ráadásul 2013-ban az eddigi 80 pont helyett 100 többletpontot lehet kapni OKTV eredményért. Az 1-10. helyezett 100, a 11-20. helyezett 50, a 21-30. helyezett pedig 25 többletpontban részesül.



 

A megmérettetések sora azonban közel sem ér véget az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenynél. Jelentős országos szintű verseny még a Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny, melyen népismeretből, illetve nemzetiségi idegen nyelv és irodalom tárgyakból indulhatnak az anyanyelvű, kétnyelvű vagy egyéb nemzetiségi oktatási formában részesülő tanulók. A szintén országos szervezésű Művészeti Tanulmányi Versenyen alapfokú művészeti iskolába, művészeti szakképzést tanulók vehetnek részt. A megmérettetés számos versenyszámban lehetséges, megrendezésre kerül szaxofon és népzenei verseny, drámajáték-színjáték verseny, sőt makett- és papírtárgykészítő-, fatárgykészítő-, fémműves verseny is.

A versenykiírók gondoltak a sajátos nevelési igényű fiatalokra is, hiszen a tehetségnek és a kiemelkedő eredményeknek nem szab határt semmi. Hallássérült tanulók jelentkezését várják a XXVIII. Országos Hanyvári Pál Kommunikációs Emlékversenyre,  ahol szájról olvasási, szövegértelmezési készségek kerülnek a fókuszba. A tanulásban akadályozott 6. és 7. évfolyamos tanulók számára nyújt tehetséggondozásban és pályaorientációban segítséget a XXXIX. Országos Komplex Tanulmányi Verseny, de lehetőség nyílik versenyre kelni értelmileg akadályozott tanulók számára is a XXX. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Versenyen.

A Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyak Országos Tanulmányi versenyeit (SZÉTV) a szakterületen működő magyarországi, nappali rendszerű képzést folytató szakközépiskolák azon tanulói számára rendezik meg, akiknek a rendes érettségi vizsgája a versenykiírás tanévének május-júniusi vizsgaidőszakban esedékes. A SZÉTV megmérettetésén elinduló diákok többek között vegyipari, mezőgazdasági, közlekedési, környezetvédelmi alapismeretekből tehetik próbára szaktudásukat. Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyre pedig nevezni lehet bármilyen probléma tudományos szintű megoldására irányuló ötlettel a természettudományok, a környezetvédelem, az informatika, a távközlés, a számítástechnika és a műszaki tudományok, valamint a matematika területéről.