Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

GE Hungary

Genius Loci díj, regionális kategória

A General Electric amerikai központú multinacionális ipari vállalat. Az óriáscég 1989 óta sikeresen működik Magyarországon: 13 ezer munkavállalónak és 2000 beszállítónak biztosít megélhetést. A GE a piac számos területén képviselteti magát. Széles termelési spektrumukon éppúgy megtalálható az orvosi képalkotó berendezések gyártása, mint a villamosenergia-termelés.

A GE Foundation Nyíló Világ Középiskolai Tehetséggondozó Programja az északkelet-magyarországi, hátrányos helyzetű régió középiskolásainak felzárkóztatását célzó, egyedülálló kezdeményezés. A diákok iskolán kívüli, üzleti angol nyelvi képzésben vesznek részt, melynek köszönhetően betekintést nyernek a nemzetközi munka világába. A tehetséggondozást lehetővé tevő, 14 év alatt összesen 1,8 millió dollár összértékű (mai árfolyamon 510 millió Ft), a GE Foundationtől érkező anyagi támogatás mellett a GE vezetői eddig több mint 4200 óra önkéntes munkával járultak hozzá a képzés sikeréhez. A GE a gyárlátogatások, konferenciák, csoportos mentorálások, gyakorlati programok és tréningek mellett a Junior Achievement Magyarországgal együttműködve - amelyet szintén támogat a GE Foundation - további üzleti programokat is szervez a diákoknak. Eddig összesen 600 diák és 70 tanár végzett a programban. Jelenleg Ózd, Kisvárda és Hajdúböszörmény 75 újabb diákja szerez új készségeket a GE Foundation támogatásának köszönhetően.

Szabó Eszter, a GE közép és kelet-európai kommunikációs és Public Affairs igazgatója így foglalta össze a program lényegét: „hátrányos helyzetű régióból indulni nem könnyű, a hátrányt versenyelőnnyé változtatni pedig egyedül szinte lehetetlen. Vannak azonban jó példák. Ilyen az oktatás, az üzleti-, a civil szféra és az önkormányzatok összefogása révén létrejött, és Északkelet-Magyarországon tizennegyedik éve sikeresen működő GE Foundation Nyíló Világ Tehetséggondozó Program. A kezdeményezést Magyarország stratégiai befektetője és partnere, a GE Hungary indította. A programot a cég globális alapítványa, a GE Foundation finanszírozza. A társadalmi innovációt képviselő program sikeresen működik, amit a végzett diákok karrierje bizonyít.”

GE Hungary Kft.-t a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium jelölte a Genius Loci Díjra, regionális kategóriában. A Bocskai Gimnázium munkájának fókuszában a tehetséggondozás megerősítése, a diákok és tanárok tehetségének ápolása, megőrzése áll. Versenyeket, sportkört, könyvtári foglalkozásokat, nyelvtanulást segítő folyamatokat, rendhagyó órákat és színjátszó csoportot is szerveznek.

Adatlap: