Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kaszás Dániel

Kaszás Dániel
50 tehetséges fiatal
mérnöki tudományok

Tízéves kora óta gépészmérnök akar lenni. Akkoriban még mindent szétszedett – eleinte persze kalapáccsal. Ma már az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának gépészmérnök szakos hallgatója, emellett CAD-CAM és CNC programozói képzésre jár – utóbbit az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny második helyével nyerte.

Legyen szó motorokról, repülőkről, alkatrészekről, minden érdekli. Épített már mobiltelefonnal irányítható robotot, ruhásszekrényből vákuumformázót, de tésztahidat is. A CAD-tervezés alapjait autodidakta módon sajátította el. A középiskolában rendszeresen részt vett az Audi Kreaktivity versenyén, és kimagasló eredményeket ért el, 2012-ben például innovációs díjjal jutalmazták a csapata által fejlesztett járművet. A magyarok a Marson nevű robotépítő versenyen is többször díjazták. „Fantasztikus érzés volt látni, hogy valami, amit megálmodtunk, megterveztünk, elkészült, és működik” – mondja Kaszás Dániel, aki számára soha nem volt kérdés, beszáll-e egy-egy szakmai versenybe.

„Rengeteget gondolkozom a technikai megoldásokon, és azon, hogyan lehetne még jobbá tenni azt, amit egyszer már megépítettünk. Mindig mindenből lehet tanulni valamit” – teszi hozzá. Szeret csapatban dolgozni, mert ott a tudás és az ötletek összeadódnak, amiből eddigi tapasztalatai szerint a technika és a stábtagok is profitálnak. Ha valamihez nem talált magyar szakirodalmat, annak angolul vagy németül nézett utána, így a nyelvtanulás is könnyen ment. Nem véletlen, hogy pályafutását részben külföldön képzeli el, Németország, de Amerika vagy akár Ázsia is szóba jöhet. Oroszul is szeretne megtanulni.

Épített már mobiltelefonnal irányítható robotot, vákuumformázót ruhásszekrényből, de tésztahidat is. Gépgyártástechnológiai technikus, CNC gépkezelő és gépészmérnök hallgató. Hisz abban, hogy a befektetett energia mindig több pozitívumot hoz, mint amennyi negatívummal jár.

Egyik álma, hogy autótervező legyen a Forma-1-ben. Miközben figyeli a versenyautókat, esetleg az éppen egymással küzdő robotokat a tévében vagy az interneten, azon gondolkodik, vajon egy-egy alkatrész miként készült. „Gyakran kitalálok valamit, és megtervezem 3D-ben. Gépgyártás-technológiai technikus és CNC gépkezelő képesítésem is van, így egyre pontosabban tudom, mi és hogyan valósítható meg a gyakorlatban.”

Mivel a fizika és a csillagászat egyaránt érdekli, a kettőt összekötve olykor az űrkutatásban is hasznosítható ötleteken gondolkodik. „Szeretem a kihívásokat. Amint belekezdek valamibe, igyekszem száztíz százalékot beleadni. Ha nehéz szakmai problémába ütközöm, apró lépésenként haladok. Sohasem kudarcként könyvelem el, ha nem sikerül valami. Eddig minden verseny, befektetett óra, nehézség sokkal többet adott, mint amennyi negatívummal járt” – mondja el tapasztalatát. Örömmel ismerkedik meg bárkivel, aki szenvedéllyel beszél a saját szakterületéről, vagy új nézőpontot mutathat neki.

Mentor:

 

Adatlap: