Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Batta András

zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektora, a Magyar Zene Házának ügyvezető igazgatója
Magyar Tehetség Nagykövete, 2021

Batta András 1953-ban, Budapesten született. 1972–1977 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán tanult, ezzel párhuzamosan, 1977-ben az egyetem budapesti tanárképző intézetében gordonka szakon diplomázott. Államközi ösztöndíjjal folytatott zenetudományi tanulmányokat a Bécsi Egyetemen, majd 1979-ben itthon zenetudományi diplomát is szerzett.
41 évig tanított a Zeneakadémia zenetudományi szakán általános és magyar zenetörténet. 1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense volt, 2002–2004 között zenetudományi tanszékvezető és rektorhelyettes, majd az intézmény rektoraként és tanáraként tevékenykedett 2013-ig. Vezetése alatt indult el a többlépcsős képzés, alakult meg a népzenei tanszék és került a Zeneakadémia kötelékébe a kecskeméti Kodály Intézet.  Számos civil szervezetben töltött és tölt be funkciót. A Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület elnöke.

2013-ban egyéves időtartamra az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki. 2015-ben csatlakozott a Liget Budapest Projekthez, melynek keretében a Magyar Zene Házának tartalmi (művészeti, pedagógiai) koncepcióját fejlesztette szakmai munkacsoport vezetőként. A Magyar Zene Háza Nonprofit Kft. 2020-as megalakulása óta az új intézmény ügyvezető igazgatója.

További érdekességek:
1996 és 2002 között szerzőként és szerkesztőként a kölni székhelyű Könemann Kiadónak is dolgozott – az általa alkotott, szerkesztett és részben megírt, csaknem ezer oldalas Operakalauz 15 nyelven látott napvilágot, amely 2007-ben itthon is megjelent. Közel 10 könyv és számos szakmai cikk szerzője, több szakmai díj és kitüntetés birtokosa (pl.: Erkel Ferenc-díj, Prima-díj, Széchenyi-díj). Általa lettek közkedveltek többek közt a Zene, Zene, Zene és a Hangvilla c. televíziós komolyzenei műsorok.
Batta András 2014-ben bekapcsolódott a Virtuózok klasszikuszenei TV-show zsűrijének munkájába, ezt követően pedig a Kis Virtuózok Alapítvány elnökeként tevékeny mentori szerepet is vállalt. Három éve Miklósa Erikával és Novák Péterrel közösen elindították a Partitúra című kulturális televíziós sorozatot is, évente 15 műsorral.
Nős, két fiú édesapja.

Adatlap: