Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dr. Hoványi Márton

Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
teológus és irodalmár

1986-ban született Budapesten. Bölcsész diplomáit az ELTE BTK-n, katolikus teológus diplomáját a PPKE HTK-n szerezte. Irodalomtudományból 2017-ben doktorált, ugyanebben az évben általános teológiai licentiátust szerzett a Hittudományi Doktori Iskolában. 2013-2016-ig az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetében dolgozott fiatal kutatói ösztöndíjasként. 2016-os alapítása óta vezetője és tudományos munkatársa a Shekinah Interdiszciplináris Teológiai Kutatóintézetnek. 2017 óta az ELTE TÓK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének egyetemi adjunktusa.

Teológiai és irodalomtudományos kutatásainak 2012 őszi szemeszterében a K.U. Leuven, 2015 őszén a University of Oxford adott otthont, 2016-ban pedig Párizsban és Genfben kutatott huzamosabb ideig. Első könyve Prophetic Counterparts in The Brothers Karamazov címmel 2015-ben jelent meg Saarbrückenben. 2016-ban teológiai doktori kutatási eredményeit a Harvard University (USA-Cambridge/MA) konferenciáján mutathatta be. 

Sólyom László 2018-ban odaítélt ösztöndíjával egy éven keresztül folytathat kutatásokat a Yale-en. A Miroslav Volf vezette Yale Center for Faith and Culture posztdoktori kutatójaként az áteredő bűn teológiai modelljének újraértékelési lehetőségeivel fog foglalkozni. Ezen keresztül a rossz teremtésben betöltött szerepe és a strukturális bűn teológiai és filozófiai implikációi mentén szervezi vizsgálódását.