Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Domoszlai Edit

22 éves
50 tehetséges fiatal
táncművészet

„Ha kitartasz, ha akarod csinálni, ha tudod, hogy ez a te utad, és nem térsz le róla, az élet mindig visszaigazolja az erőfeszítéseket” – vallja Domoszlai Edit, aki nem sokkal egy lábműtét után, a táncművészeti középiskola végzőseként rögtön szólószerepet kapott a Pécsi Balett színpadán. A hatéves kora óta balettozó lány több magyar és nemzetközi fesztivál első helyezettje, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Géniusz-programjának nyertese.

Szülővárosában, Gyöngyösön kezdett balettozni, később a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatára került. Tizennégy éves kora óta él családjától távol. Néhány éve egy sérülés miatt kénytelen volt hónapokat kihagyni. Környezetében többen is letettek arról, hogy valaha folytathatja pályáját, de ő csak úszott, futott, gyakorolt – és ekkoriban szerette meg örökre a klasszikus zenét. Nem kellett csalatkozniuk azoknak – édesanyjának, barátainak és néhány pedagógusnak –, akik mindvégig hittek benne. „Nélkülük nem ment volna. Anyukám a nyolcadik orvos után sem adta fel. Ez óriási erőt adott” – mondja Edit.

22 éves. A Pécsi Balett magántáncosa, emellett a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának mesterszakos hallgatója.
12 éves korától 3 éven át minden alkalommal első lett szólójával az Országos Táncművészeti Fesztiválon klasszikus balett kategóriában. Felső tagozatos általános iskolai éveit a Berze Nagy János Gimnázium nyolcosztályos tagozatán töltötte, majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatára járt, évente begyűjtve az iskola kiváló tanulója címet.
A New Generation Nemzetközi Ifjúsági Balett és Kortárstánc versenyen szólójával 2008-ban különdíjat kapott. 2011-ben a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatának fődíjasa lett, tavaly pedig elnyerte a Gyöngyösi Fiatalok a Művészetekért kitüntetést is.

Gyógyulása után Puccini Turandot operájának egyik áriájára készített saját koreográfiával megnyerte az Esély a Művészetre Táncfesztivált. „A szóló arról szólt, hogy a lehetetlennek ítélt helyzetből is fel lehet állni” – mondja. Nem sokkal később a Pécsi Balett ösztöndíjjal szerződette.

Korántsem éri be azonban csupán a tánccal, hiszen tudja, ezt a szakmát professzionálisan legfeljebb 35 éves koráig űzheti. „Nyitott, nyughatatlan, maximalista típus vagyok” – mondja. Tavalyelőtt Erasmus-ösztöndíjjal fél évet töltött a berlini Humboldt Egyetemen, és miközben németül hallgatott hét tárgyat, világhírű mesterek táncóráin, workshopjain vett részt.

Mindig kitűnő tanuló volt. Az andragógiát már elvégezte a Pécsi Tudományegyetemen, jelenleg emberi erőforrás menedzsernek tanul mesterszakon. „A táncból a tanulással, a tanulásból a tánccal kapcsolódom ki” – meséli.

Tanulmányai miatt egyre közelebb érzi magához a hr-területet, és ha a jövőre gondol, el tudja képzelni magát egy multinacionális cég vagy egy kulturális intézmény kötelékében. „Bár fix szerződésemmel szerencsésebb vagyok, mint sok, a művészetben dolgozó ember, okosan kell építkeznem. Lehet, hogy a tánc mellett már 26-28 évesen elindulok ebbe az új irányba is” – mondja.

A La femme 50 fiatal tehetség programja során kommunikációs képességei erősítésében és a jövője helyes tervezésében szeretne mentorára támaszkodni.

 

Mentor: Tiszttartó Titusz
„Edit olyan, mint egy igazi gyémánt. Megtisztelő, hogy a mentora lehetek. Tehetsége megkérdőjelezhetetlen.A cél, hogy elhiggye,bármit elérhet, csak kitartás, hit és némi szerencse kell hozzá. Ezen dolgozunk majd a következő pár hónapban.”
Adatlap: