Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség hónapja - Térségi tehetségnapok

Pályaművek benyújtása: 2014. február 15. 00:00, éjfél
Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” nevű kiemelt projekt keretében térségi Tehetségnapok megvalósítására és koordinálására „A tehetség hónapja” programsorozat részeként.
„A tehetség hónapja” programsorozatot hagyományteremtő szándékkal indítjuk útjára. Célunk, hogy a Kárpát-medence tehetségsegítő hálózatának tagjai „A tehetség hónapja” keretében szervezett megmozdulásaikkal minél több fiatalt vonjanak be programjaikba, nyújtsanak bemutatkozási lehetőséget tehetséges fiataloknak és ismertessék meg a szülőkkel, a családtagokkal és a helyi társadalommal tehetséggondozó tevékenységüket. 
 
A magyar tehetség napját minden évben március 25-én, Bartók Béla születésnapján ünnepeljük. „A tehetség hónapja” 2014. március 25-től április 25-ig kínál változatos programokat a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok vonzáskörzetében élő tehetséges fiataloknak, családjuknak és tágabb környezetüknek. A programok nyilvánosak, bárki számára ingyenesen látogathatók. Lehetőleg a hétköznap késő délutáni és/vagy hétvégi időpontokban kerülnek sorra.
 
Jelen felhívásunk keretében olyan, regionálisan és hálózatosan szerveződő Tehetségnapokat és kreatív akciókat kívánunk támogatni, amelyek elősegítik a helyi társadalmak tehetségbarát szemléletének kialakítását és ráirányítják a figyelmet a fiatal tehetségekre. A közös szervezés a tehetséghálózat tagjainak együttműködését is erősíteni kívánja, ezért ebben a felhívásban olyan Tehetségsegítő Tanácsok pályázhatnak, amelyek vállalják, hogy legalább három közreműködő Tehetségponttal vagy Tehetségsegítő Tanáccsal együtt valósítják meg programjaikat. 
 
A pályázat keretösszege 8 millió Ft. Egy pályázó maximum 800 000 Ft támogatásban részesülhet, melynek terhére a hálózatos közreműködő partnerek költségeinek átvállalására is mód van. 
 
Pályázók köre: Magyarországi Tehetségsegítő Tanácsok. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be, a pályázatnak a pályázó és a közreműködők által szervezett valamennyi programot tartalmaznia kell.
 
Közreműködők köre: Nem nyújthatnak be pályázatot, de közreműködőként bekapcsolódhatnak valamely pályázó tevékenységébe, és ezzel programjaik finanszírozásához forráshoz juthatnak a helyi hatókörű Tehetségpontok és bevont Tehetségsegítő Tanácsok is.
 
Pályázat jellege: hálózatos együttműködésre építő pályázat, ahol a pályázó intézmény további, legalább három közreműködő Tehetségpont és/vagy Tehetségsegítő Tanács tevékenységét koordinálja.
 
Pályázat benyújtása: 2014. 01.22 - 2014.02.15 között online pályázói felületen.
 
Támogatott pályaművek várható száma 10 db.
 
Támogatott pályázó és közreműködő szervezetek, intézmények (Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok) várható száma legalább 40.
 
„A tehetség hónapja” programsorozat országos koordinációját a MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) végzi. A MATEHETSZ a következő szolgáltatásokat nyújtja a programsorozat résztvevőinek:
központi kommunikációs kampány
„A tehetség hónapja” honlapjának működtetése, programjainak kereshető adatbázisa
sajtókommunikációs szervezése
a felhívás keretében a helyi programok költségeinek részleges vagy teljes átvállalása
 
Támogatható tevékenységek: (részletes útmutató a felhívás végén, a mellékletben)
 
A/ Kötelezően választandó tevékenységek (részletes útmutató a felhívás végén, a mellékletben): 
1. Térségi Tehetségnapok szervezése és
2. Partneri klub szervezése, a fiatalok bevonásával kapcsolatos írásos koncepció elkészítése és megvitatása
 
B/ Fakultatívan választható tevékenységek, amelyek közül a pályázónak legalább egyet kell megvalósítania (részletes útmutató a felhívás végén, a mellékletben):
1. Alkotónap
2. Diákmentor klub
3. Flashmob (villámcsődület)
4. Nyílt nap
5. Peregrinus-találkozó
6. Regionális kortárscsoport klub
7. Street Art akció 
8. Szülői klub
9. Vendégjáték (műhelymunka)
 
Nem támogatható e pályázat keretében: verseny, eredményhirdetés, díjátadó ünnepség.
 
A pályázó feladata a pályázat elkészítése érdekében:
Felméri a hatókörébe tartozó (magyarországi, helyi vagy regionális) Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok részvételi szándékát és kiválaszt legalább 3 együttműködő Tehetségpontot és/vagy Tehetségsegítő Tanácsot, és képviselőikkel megkezdi a programok koncepciójának kidolgozását. A programok kidolgozása érdekében szervezőbizottságot alakít, amelyben legalább 1/3-os részvételi lehetőséget biztosít a pályázó és a közreműködők köreihez tartozó tehetséges fiataloknak. A szervezőbizottság maximális létszáma 12 fő. (A pályázati adatlapon a szervezőbizottság tagjai között jelölni kell a 35 évnél fiatalabbakat.) A szervezőbizottság kidolgozza „A tehetség hónapja” regionális programjának tervezetét és a MATEHETSZ online pályázati rendszerébe feltölti (OPER).
 
A közreműködő szervezetek feladata a pályázat elkészítése érdekében:
Legalább egy felnőtt képviselőt és egy 25 évesnél nem idősebb tehetséges fiatalt delegál a pályázó által életre hívott szervezőbizottságba. Kidolgozza saját szervezete közreműködésének lehetséges formáit és részt vesz az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken.
 
Megvalósítás:
A pályázó képviselője tartja a kapcsolatot a közreműködők képviselőivel és a MATEHETSZ Tehetséghidak Projektirodával. A pályázó koordinálja a támogatott pályaműben leírt program teljes körű megszervezését és megvalósítását, ide értve a központi információs felületek számára történő adatszolgáltatást is. 
 
A programok minden esetben helyi tehetséges fiatalok, illetve közösségeik részvételével valósulnak meg. A programok helyszíne minden esetben a pályázó Tehetségsegítő Tanács valamely tagjának vagy a közreműködő Tehetségpontnak az épülete vagy az általuk bérbe vett egyéb helyszín. 
 
Elszámolható költségek
 
A felhívás keretében megvalósuló programok esetében a Tehetséghidak Program az alábbi költségeket vállalhatja át a Tanáccsal kötendő együttműködési megállapodásban rögzítendő, a projektre vonatkozó adminisztratív és pénzügyi szabályozás feltételei szerint:
 
a pályázat megvalósításához szükséges terembérleti díj legfeljebb bruttó 127 000 Ft (100 000 Ft + ÁFA) értékben
büfé jellegű bekészítés legfeljebb bruttó 127 000 Ft (100 000 Ft + ÁFA) értékben
anyagköltség legfeljebb bruttó 50 800 Ft (40 000 Ft + ÁFA) értékben
megbízási díjak a koordinátornak, a közreműködő pedagógusoknak és előadóknak/szakértőknek:
 
Pozíció Bevonható létszám Finanszírozható megbízási díj Szerződéskötés módja
A pályázat előkészítéséért, megvalósításáért felelős „koordinátor” a pályázó Tehetségsegítő Tanács részéről 1 fő bruttó 100.000 Ft/ fő magánszeméllyel kötendő megbízási szerződés
A pályázat megvalósításába bevont tehetségsegítő pedagógusok, vagy más szakemberek a közreműködő Tehetségpontok részéről összesen, maximum 5 fő egy pályázat előkészítésére és megvalósítására, a közreműködő Tehetségpontok részéről maximum 6 fő pedagógus részére bruttó 4.000 Ft/óradíjjal számolva maximum 15 óra díja számolható el magánszeméllyel kötendő megbízási szerződés
Egy pályázat megvalósításába bevont tehetségsegítő szakértők, előadók maximum 4 fő magánszemély esetén bruttó 8.000 Ft / óra, egyéni vállalkozó vagy cég esetén: 6.300 Ft + ÁFA/ óra – szakértőként/előadóként maximum 3 óra díja számolható el magánszeméllyel vagy egyéni vállalkozóval, céggel kötendő megbízási szerződés
 
A pályázó vállalja, hogy a pályázatában vállalt térségi Tehetségnapról vagy kreatív akcióról egy-három oldalnyi szöveges, 5-10 fotóval illusztrált beszámolót készít a Tehetséghidak Projektiroda számára. A beszámolók közül az arra alkalmasakat megjelentetjük a honlapunkon, hírlevelünkben. 
 
A finanszírozás módja: utófinanszírozás
 
A megvalósítással kapcsolatban fölmerült költségeket a Tehetséghidak Projektiroda az egyes tevékenységek teljesülését követően, a benyújtott számlák alapján utólag téríti meg, legkésőbb az elszámolás benyújtását követően 30 napon belül.
 
A programfelelősök, szervezőpedagógusok, valamint szakértők/előadók megbízási díjának kifizetésére az adott program megvalósítása után kerülhet sor. 
 
A pályázatnak tartalmaznia kell:
A pályázó adatait
A közreműködők adatait
A szervezőbizottság névsorát, jelölve a köznevelési korú fiatal tehetségeket
A tervezett programok rövid leírását.  A leírás térjen ki arra is, hogy
o milyen módon vesznek részt a fiatalok a programok szervezésében és megvalósításában
o mit kívánnak tenni a közönségszervezés érdekében
o milyen módon kívánják fölhívni a helyi média figyelmét a programra
A költségtervet
 
A pályázati program kialakításához segítséget adhat a következő szakmai kiadvány: Kormos Dénes: Módszertani segédlet a Tehetségsegítő Tanácsok, a Tehetségpontok, valamint a tehetséges fiatalok és szervezeteik közötti együttműködés fejlesztéséhez, mely letölthető itt
 
Az egyes pályaművek elbírálásánál figyelembe vesszük a:
 
programterv szakmai tartalmát,
a Tehetséghidak által biztosítható, rendelkezésre álló pénzügyi forrást, mely jelenleg összesen 10 darab pályázat finanszírozását teszi lehetővé!
a pályázó földrajzi elhelyezkedését, a területi lefedettség egyenletessége érdekében
 
Az elbírálásnál előnyt élveznek:
 
A Tehetségsegítő Tanácsok által benyújtott pályázatok
Azok a pályázók, akik programjuk megvalósításához nem pályázati forrásból származó további támogatást (pénzbeni vagy természetbeni adományt) is föl tudnak használni
Azok a pályázatok, amelyekben a Tehetségsegítő Tanács tagszervezeteinél tágabb körből vesznek részt közreműködők
Hátrányos helyzetű térségből érkező pályázók
A hatékony költségfelhasználással minél több települést megmozgató programtervek
A fiatalok közösségének kreatív módszerekkel történő bevonása az egyes programokba.
 
A pályaművek benyújtásának módja és határideje:
 
A pályaműveket a Tehetséghidak Projektiroda által biztosított űrlapon az online pályázati rendszerbe kell feltölteni 2014. 01.22 - 2014.02.15 között.
 
A Tehetséghidak Projektiroda által felkért szakértői zsűri által kiválasztott programok megvalósítása érdekében a Tehetséghidak Projektiroda együttműködési megállapodást köt a Tehetségsegítő Tanáccsal.
 
A bírálat eredményéről a pályázókat a 2014. február 24-ig értesíti a Tehetséghidak Projektiroda. Az együttműködési megállapodás megkötésének határideje: 2014. március 12.
A beszámoló és az elszámolás benyújtásának határideje legkésőbb 2014. május 12.
 
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a benyújtott pályázatok nem automatikusan kapják meg a támogatást. Az együttműködési megállapodás előtt egyedi egyeztetésre kerülhet sor a Tehetségsegítő Tanács/Tehetségpont és a Projektiroda munkatársai között.
 
*****
Melléklet:
 
Támogatható programtípusok
 
Kötelezően megvalósítandó:
Regionális Tehetségnap
Bemutatkozási lehetőség a régióban felfedezett alkotó tehetséges fiatalok számára. A bemutatkozó fiatalok és a közönség nemcsak az eseménynek helyet biztosító településről, hanem a régióból érkezik. A szervezésben több Tehetségpont, illetve Tehetségsegítő Tanács működik együtt. Az esemény célja, hogy a helyi társadalom, a média, önkormányzata, meghatározó gazdasági szereplői, értelmisége és a média nyilvánossága is megismerhesse a régióban élő tehetséges fiatalokat. A regionális tehetségnap a széles közönség számára nyitott, ünnepi alkalom, ahol a fiatal tehetségek megkülönböztetett figyelemben részesülnek. A program megvalósulhat valamelyik intézmény dísztermében, művelődési ház nagytermében, színháztermében vagy bármely más, nagyobb létszámú közönség befogadására alkalmas teremben. A program jellegéből adódóan alternatív helyszín lehet természettudományos szaktanterem, labor vagy tornacsarnok is. A rendezvény legalább 3 órás, minimálisan 10 fiatal tehetség bemutatkozására ad alkalmat, legalább 90 főnyi közönség előtt.
 
Partneri klub
A partneri klub célja, hogy nyílt eszmecsere alakuljon ki a Tehetségsegítő Tanács munkájában aktívan résztvevő felnőttek és a tehetséges fiatalok között arról, hogy milyen módon, milyen szervezeti keretek között, milyen platformokon lehet hatékonyan bevonni az érintetteket, vagyis magukat a tehetséges fiatalokat az ő érdekükben tevékenykedő Tanácsok működésébe, terveinek kidolgozásába és megvalósításába. A partneri klubra legalább 4 oldalas írásos előterjesztésnek kell készülnie, mely összefoglalja a Tanács és a fiatalok együttműködésének lehetséges formáit. Az előterjesztést a partneri klub megvitatja, a vitában elhangzottakkal kiegészített dokumentumot a pályázati beszámoló részeként el kell juttatni a Tehetséghidak Projektirodába. A partneri klub rendezvényén legalább 9 fő vesz részt, legalább egyharmaduk 25 évesnél fiatalabb.
 
Fakultatívan választandó legalább egy programtípus az alábbiak közül:
Alkotónap
Különböző képzőművészeti, népművészeti, kézműves technikákra, drámajátékra, zenélésre, táncra építő, sokszínű aktivitást kínáló program nemcsak kiemelkedően tehetségesek számára. Az alkotás során a fiataloknak módjuk van új, a hagyományos iskolai keretek között kevesebb figyelmet kapó területeken kipróbálni magukat, és új erősségeket, érdeklődési területeket fölfedezni magukban. Az alkotónap legalább 6 órányi programot nyújt és minimálisan 90 diák vesz részt benne. 
 
Diákmentor klub
A Tehetséghidak Program keretében vagy azon kívül diákmentori, diáktutori tevékenységet folytató felsőbb éves diákok, alumnusok tapasztalatcseréje. A fiatalabb tehetségek segítésével, a diákmentori tevékenység munkamódszereivel, megvalósulási formáival kapcsolatos jó gyakorlatok áttekintése. A diákmentorok informális kapcsolatépítő találkozója.
 
Flashmob (villámcsődület)
A meglepetés erejével ható, de előre megtervezett és megszervezett rövid, figyelemfelhívó akció közterületen vagy nagyszámú látogatót vonzó épületben. A flashmob célja, hogy felhívja a figyelmet - a média figyelmét is - a tehetségek segítésének fontosságára. A flashmobban legalább 12 fiatal vesz részt.
 
Nyílt nap
A Tehetségpont műhelyeit, speciális programjait, módszereit bemutató foglalkozások, melyek a szülők, családtagok, fiatalok és a széles nyilvánosság számára nyitottak. Egy nyílt nap során legalább 3 féle foglalkozást lehet meglátogatni. A foglalkozások a terem befogadóképességének határáig látogathatók. (Előzetes regisztráció ajánlott.) A nyílt nap során általános tájékoztató előadás is szervezhető a Tehetségpont tevékenységéről.
 
Peregrinus-találkozó
Korábban külföldön tanult, például Campus Hungary vagy Erasmus program keretében külföldi ösztöndíjat szerzett alumnus meghívása annak érdekében, hogy tapasztalatait, tudását, élményeit megossza az érdeklődő diáktársakkal és a helyi társadalom érdeklődő tagjaival. A klubtalálkozóra legalább egy külföldön tanult diákot kell meghívni, a közönség minimális létszáma 20 fő.
 
Regionális kortárscsoport klub
Egymáshoz közeli érdeklődési körű tehetséges fiatalok találkozója. Célja, hogy a régióban élő, hasonló érdeklődésű, kiemelkedő képességű, motivált fiatalok egymás társaságban töltsék szabadidejük egy részét, szervezzenek maguknak a közös érdeklődésükre épülő programot. A klubeseményre előadót is hívhatnak, vagy önképzőköri jellegű, a tehetséges fiatalok szerepvállalására építő esemény is szervezhető. Egy klub minimális időtartama 3 óra, a résztvevők száma legalább 12 fő.
 
Street Art akció 
A régió fiatal tehetségeire és általában a tehetségek segítésének fontosságára hívja föl a figyelmet a művészet eszközeivel közterületeken vagy nagyszámú látogatót vonzó épületekben (pl. plázákban.) Fontos, hogy az akció során ügyeljünk a természeti és az épített környezet megóvására, illetve szükség esetén a megfelelő engedélyek beszerzésére. Néhány ötlet: portrérajzolás közterületen, szabadtéri minikoncert, aszfaltrajz közös elkészítése stb. Az akcióban legalább 6 fiatal vesz részt.
 
Szülői klub
Tehetséges fiatalok szülei számára szervezett program, ahol a tehetséggondozásban járatos pedagógusokkal, pszichológusokkal, illetve egymással találkozhatnak és oszthatják meg tapasztalatikat, örömeiket-gondjaikat a részvevők. A szülői klub a szülők számára alkalmas késő délutáni vagy hétvégi időpontban szerveződik, legalább 20 szülő és legalább egy meghívott szakértő részvételével valósul meg, minimálisan 3 óra időtartamban.
 
Vendégjáték (műhelymunka)
A Tehetségpont valamely műhelyének, módszerének gyakorlati jellegű, tehetséges diákok részvételével történő bemutatása azzal a céllal, hogy a régió más intézményei is megismerjék és adaptálják a sikeres gyakorlatokat. A műhelymunka három részből áll: a foglalkozás előtt a célok, a pedagógiai eszköztár, módszerek áttekintése, a foglalkozás megtartása, illetve megtekintése, majd a látottak közös feldolgozása, értékelése, az adaptálási lehetőségek feltárása. A Vendégjátékban legalább egy műhelyvezető pedagógus és legalább 5 fő érdeklődő vesz részt.