Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tizenkettő nem egy tucat! - harmadszor

Pályaművek benyújtása: 2014. december 2. 00:00, éjfélig
III. pályázati felhívás médiaszakkörök működtetésére a Tehetséghidak Program keretében
  1. A támogatás célja

A támogatás célja, hogy a Tehetségpontokban és Tehetségsegítő Tanácsoknál felfedezett tehetséges fiatalokat és sikeresen működő tehetséggondozó programokat megismertessük a szélesebb társadalmi nyilvánossággal, felhasználva az internet kínálta lehetőségek és műfajok széles skáláját. A támogatás célja emellett az is, hogy a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok számára lehetőséget teremtsen az intézményeikhez tartozó, a médiakommunikáció terén tehetséges fiatalok képességeinek kibontakoztatására, tehetséggondozó médiaszakkör működtetésére.

A tehetséggondozó médiaszakkörök színvonalas működtetésének érdekében a szakkörvezető pedagógusok számára 10 órás, tanúsítványt adó képzést szervezünk „Tehetségek a médiában” címmel.

  1. Rendelkezésre álló forrás

A felhívást a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosító számú „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt anyagi forrásainak felhasználásával teszi közzé. 

  1. A pályázók köre

A jelen felhívás keretében a magyarországi Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok nyújthatnak be pályázatot. Egy Tehetségpont vagy Tehetségsegítő Tanács egy pályázatot nyújthat be. Az uniós források felhasználására vonatkozó szabályozás miatt határon túli Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok pályázatait nem áll módunkban befogadni.

  1. A támogatható tevékenységek köre

A felhívás keretében médiaszakkör megvalósítására van mód, a szakkör költségei közül a médiaszakkör vezetőjének munkadíja számolható el. A felhívás két komponensből áll, ezek közül a B komponensre nem kötelező pályázni:

  • A komponens: szakkör – kötelező  
  • B komponens: képzés – választható

A komponens: A médiaszakkör legalább 8, legfeljebb 20 taggal működik. A médiaszakkör munkájába be lehet vonni néhány, a kommunikáció, újságírás, videókészítés terén tapasztalt, a szakkör tagjainál idősebb, de legfeljebb 25 éves diákmentort. (A diákmentorok bevonásának lehetséges módjairól lásd segédanyagunkat.)

A médiaszakkör működése során az alábbiakat készíti el:

  • 2 db, legfeljebb 5 perces videó, amely a pályázó látókörébe került tehetséges fiatalokról szól.
  • 2 db, legalább 5 fotóval illusztrált riport a pályázó látókörébe kerülő, a tehetséggondozást segítő eseményről. (Például: Tehetségnapról, tudományos diáknapokról, színjátszófesztiválról, A tehetség hónapja valamely eseményéről stb.)
  • 6 db blogbejegyzés a hamarosan induló blog.tehetseg.hu blog számára a pályázó szervezésében megvalósuló tehetségsegítő programokról, ezek eredményeiről. (Fotók, videók, szöveges tartalmak, rövid, naprakész tudósítások, programelőzetesek, pályázati sikerek, versenyeredmények stb.)
  • 2 db Facebook bejegyzés a "Tehetség sokszínű" Facebook profil számára. (A bejegyzés képet és a pályázó Tehetségpont / Tehetségsegítő Tanács honapján megjelenő hosszabb cikkre mutató linket tartalmaz.)

B komponens: 1 napos, 10 órás, „Tehetségek a médiában” című szakmai továbbképzés. A szakmai továbbképzés elvégzésére 2015. január 17-én vagy 24-én (szombati napokon) kínál lehetőséget a MATEHETSZ. A képzés a résztvevők számára ingyenes, a képzési napon étkezést biztosítunk. A képzés helyszínére történő utazás költsége a résztvevőt terheli.

A felhívás keretében támogatásban részesülő magyarországi Tehetségponttal vagy Tehetségsegítő Tanáccsal a MATEHETSZ – Tehetséghidak Projektiroda együttműködési megállapodást köt, amelyben megjelöli azt a természetes személyt, akivel a szakkör vezetése érdekében a MATEHETSZ – Tehetséghidak Projektiroda megbízási jogviszonyt létesít. A megbízott feladata a képzésen való részvétel biztosítása, a tehetséggondozó médiaszakkör megvalósítása, a szakkör során készítendő, az alábbiakban részletesen bemutatott cikkek, videók, blogbejegyzések, hírek és a szakmai beszámoló eljuttatása a projektiroda számára.

  1. Az igényelhető támogatás formája, mértéke és összege

A felhívás keretében a támogatott pályázó a szakkör vezetőjének megbízási díját, szakkörönként bruttó 200.000 Ft megbízási díjat vehet igénybe a Tehetséghidak Projektre vonatkozó szerződéskötési és pénzügyi elszámolási szabályok szerint.

A megbízási díjat a megbízó és megbízott között létrejövő szerződés alapján, a szakkör megvalósítása és a beszámolással kapcsolatos kötelezettségek teljesítse után, egy összegben fizeti ki a megbízó.

A szakkör megvalósításához szükséges további feltételek, helyszín, eszközök, nyersanyag stb. biztosítása a támogatott Tehetségpont vagy Tehetségsegítő Tanács feladata.

  1. Támogatási időszak

6.1   Felhasználási időszak: 2015. január 1. – 2015. április 30.

          6.2   Elszámolási időszak: 2015. május 1. – 2015. május 15.

  1. Értékelési kritériumok

A hazai tehetséggondozó hálózat híreinek minél teljesebb körű feldolgozása és közvetítése érdekében megyénként 1-3 pályázat támogatása várható. 

A kiválasztásnál előnyt élvez az a pályázó, aki a B komponens megvalósítását is vállalja.

  1. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázatnak tartalmaznia kell a médiaszakkör szakmai tervét, és az irányítása mellett készült, a Tehetségpont honlapján (vagy más médiumban) már publikált legalább 3 cikk vagy videó url címét.

  • A B komponens választása esetén a pályázatnak tartalmaznia kell a képzésen részt vevő személy adatait.
  • A felhívás megjelenésének időpontja: 2014. november 17.
  • A pályaműveket a Tehetséghidak Projektiroda által biztosított online pályázati rendszerbe (OPER) kell föltölteni 2014. november 17. és  2014. december 1. között.
  • A pályázati támogatás elnyeréséről vagy el nem nyeréséről a Tehetséghidak Projektiroda e-mailben tájékoztatja a pályázókat 2014. december 15-ig.
  • Együttműködési megállapodás megkötése a nyertes pályázókkal: az értesítést követően.

A támogatás igénylésének részletes feltételeit a pályázati dokumentáció elengedhetetlen részét képező pályázati útmutató tartalmazza.