Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Horváth Gyula

Horváth Gyula
Munkakör: 
pénzügyi vezérigazgató-helyettes, aktuárius-közgazdász
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Az egyik legfontosabb közösségi feladat a következő nemzedék tagjainak segítése. Úgy látom, hogy ez a kezdeményezés egy jó példa erre, amiben szívesen részt vennék én is. Egy más szerepben (mint „önkéntes” egyetemi oktató) most is teszem ezt, de ez a fajta személyes kapcsolaton alapuló, intenzívebb együttműködés ott lehetetlen, ezért is érdekel.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Több is. Minden iskolámban, majd az első munkahelyeimen is akadtak olyan oktatók/kollégák, akik segítettek a fejlődésben. Az előző kérdésre adott választ talán ki is egészíthetem azzal, hogy ezt illik visszaadni.

Adatlap: