Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Érdemes mindennap küzdeni a célokért!

2014. április 14.

Trizner Olivér még nagyon fiatal, de úszótehetsége és kitartása már eddig is számos versenyeredménnyel örvendeztette meg őt és – a sportágban szintén érintett – családját. A MATEHETSZ eszköztámogatása segíti Olivér további sikereit, akivel versenyfelkészülésről, iskolai időbeosztásról és terveiről beszélgettünk.
 

Hogyan szereztél tudomást a MATEHETSZ eszköztámogatásáról?
Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola vezetősége és munkatársai figyeltek fel a Nemzeti Tehetség Program által támogatott lehetőségre. Az iskola pedagógusai fontosnak tartják a tehetséggondozást, a tanulóik segítését, így nekik köszönhetem, hogy támogatást nyertem a MATEHETSZ-től.

Pontosan mit kaptál a MATEHETSZ-től?
Számos sporteszközhöz és sportruházathoz jutottam a pályázat keretein belül, melyek segítenek engem a felkészülésben, sportolói pályámban, céljaim elérésében.  
Teljes úszófelszerelést kaptam: úszószemüveget, úszósapkát, papucsot, edzőcipőt, melegítőt, köntöst, pólót, fürdőnadrágot, törölközőt.
Emellett speciális úszóeszközöket: bólyát, tenyérellenállást, úszódeszkát, és „teknőcöt”, amely eszközökkel az úszótechnikámat tökéletesíthetem, valamint szobakerékpárt, evezőgépet, melyek segítségével olyan izmokat is megmozgathatok, melyeket egyébként nem tudnék.

Hogyan telik egy átlagos napod az iskolában, miképp egyezteted össze a tanulást az edzésekkel?
Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola nyolc osztályos gimnáziumába járok, idén leszek 13 éves. Az edzéseim szerda kivételével minden hétköznap reggel 6-kor kezdődnek, ekkor ugrok a vízbe és 7 óra 15 perckor végzek, hogy az első órámra beérjek. Általában öt-hat tanórám van egy nap, a kedvencem természetesen a testnevelés. Tanáraim segítőkészek és megértőek, ha egy-egy verseny vagy edzőtáborozás után térek vissza az iskolapadba. Az órák közti szünetekben az osztálytársaimmal az udvaron focizok vagy kosarazok. Minden hétköznap délután fél háromkor jövök el az iskolából, hogy 15 órára az edzésre érjek. Szárazföldi edzésen egy órát tornázok és lazítok, majd 16 órától 18 óráig úszok, vacsora után pedig tanulás következik.

Mivel töltöd a hétvégéket, szabadidős programjaid között is szerepet kap a sport?
Szombatonként reggel 7-től 9-ig úszóedzésem van. Vasárnap az egyetlen nap, amikor tovább aludhatok. Ilyenkor általában 9-kor kelek, délelőtt tanulok, és ebéd után szívesen sétálok, kirándulok a szüleimmel és a testvéremmel. Nagyapámmal gyakran járok focizni a közeli stadionba. Imádom a labdajátékokat, de ami a legközelebb áll hozzám, az mégis az úszás. Szombat délután még önszorgalomból egy kicsit szobakerékpározok és evezőgépezek.

Melyik egyesületben úszol, milyen felkészülés szükséges kiváló eredményeidhez?
A Nyírsuli Kft. úszó szakosztályánál sportolok, heti 11 edzésem van. Szerda kivételével minden hétköznap reggel és szombaton edzésen veszek részt, ahol átlagosan 4000-5000 métert úszok. Minden hétköznap délután egy óra torna és két óra úszóedzésem van, ahol körülbelül 6 kilométert úszok, így heti átlag 60 kilométer úszás az etalon.

Milyen versenyeredményeket értél el ezidáig?
2013-ban az Észak-Alföldi Régió bajnoka lettem, majd válogatott kerettag és a korosztályos országos ranglista harmadik helyezettje. Az Országos Diákolimpián második helyezést értem el. Szintén 2013-ban, Bécsben a Világ Sport Fesztivál Nemzetközi Úszóversenyen dobogósként hat alkalommal hallhattam a himnuszt. Ezen a megmérettetésen nem csupán az iskolámat, de városomat és az országot is képviselhettem.

Milyen terveid, céljaid vannak a következő 2-3 évre?
Édesanyám és az ő ikertestvére is úszóversenyzői múlttal rendelkeznek, ezért ők az én példaképeim. Anyukám ikertestvére Szabó Tünde olimpiai-, világ-, és Európa bajnoki ezüstérmet szerzett korábban.  Én hat éve úszok versenyszerűen; célom, hogy a korosztályos országos úszóbajnokságokon minél jobban szerepeljek, országos bajnok legyek és a ranglista elején végezzek, majd a nemzetközi versenyeken szeretném Magyarországot képviselni, ahonnan éremmel szeretnék hazatérni. Nagyon sokat köszönhetek az Arany János Gimnázium és Általános Iskolának, az edzőmnek, a szüleimnek és a MATEHETSZ támogatásának, ők segítik álmaim megvalósulását. Én minden erőmmel azon leszek, hogy nagy sikereket érjek el a jövőben. Úgy gondolom, hogy érdemes mindennap küzdeni és hajtani a célokért, mert hiszem, hogy álmaim megvalósulhatnak, ha megdolgozom érte. A MATEHETSZ-től kapott támogatás is bizonyíték erre.