Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Eredet. Tapasztalat és felfedezés az állatkertekben a Rogers Alapítvánnyal

2014. május 8.

Tíz-tizenkét kamasz csüng a Fővárosi Állat- és Növénykert kötélmászókáján, szemeznek az emberszabásúakkal – akik hasonló liánokon kapaszkodnak, csak éppen a rácson túl –, és a diákok közül ki lázas igyekezettel, ki kicsit unottabb álarccal, de mindenki folyamatosan figyeli az orangutánokat és a gorillákat.

Egy feladatlapon dolgoznak éppen, amelynek lényege, hogy huzamosabb időn keresztül kell dokumentálni az emberszabásúak viselkedését. Legalább negyed órán át szisztematikusan fel kell jegyezni, mennyi időt töltenek az állatok játékkal, pihenéssel, táplálkozással, ujjperceiken sétálgatással, milyen hangot adnak ki, hogyan fitogtatják az erejüket, hogyan viselkednek a társaikkal, kapcsolatba lépnek-e a látogatókkal – és még jó néhány szempont szerint, hogy aztán a megfigyelési időszak végén egyeztessék, értékeljék és főként: rendszerbe szedjék a látottakat-tapasztaltakat az állatkerti szakértővel.


Az emberszabásúak és az emberek - "Ki van a ketrecben" - viselkedések összehasonlítása. Fővárosi Állat- és Növénykert

A Rogers Alapítvány egyik kihelyezett tehetségsegítő programján járunk. Az Alapítvány ugyanis a Fővárosi Állat- és Növénykertben és a Szegedi Vadasparkkal együttműködésben a Gazdagító Programpárok keretében Eredet – tapasztalat és felfedezés címmel tehetséggondozó programot tart. Napjainkban a korszerű állatkertek nemcsak szórakoztató látványosságok, hanem az élővilág megismerésének és védelmének kiemelkedően fontos műhelyei, és egyben a környezeti nevelés jelentős intézményei.

Ugyanezt vallják a Fővárosi Állatkert munkatársai is. Az állatkert különösen alkalmas helyszín arra, hogy a diákok érzelmileg is közelebb kerüljenek a természeti világ értékeihez. Az állatkertben a gyerekek minden érzékszervükkel megfigyelik a természet jelenségeit, és saját tapasztalataik révén új, érdekes ismeretekhez jutnak, megértik a környezetükkel kapcsolatos problémákat. A zoopedagógia, az állatkerti oktatási programok segítik a tudományos gondolkodásmód kialakulását, és jól kapcsolhatók a biológián kívül különböző tudományterületekhez, földrajzhoz, fizikához, kémiához, matematikához, magyar nyelvhez, rajzhoz, testneveléshez, művészetekhez, néphagyományokhoz.

A Rogers Alapítvány Eredet – tapasztalat és felfedezés című programpárja a Fővárosi Állat- és Növénykertben alkalmanként két óra. Ebből egy órában az Állatkert zoopedagógusai állítanak össze egy, a Nemzeti Alaptantervre épített előadást, interaktív foglalkozást, a második órában pedig a kísérő tanárok és diákmentorok segítik a fiatalokat az egyéni érdeklődésük alapján megfogalmazott céljaik megvalósításában. A programról kérdeztük Turóczi Leventét, a Rogers Akadémia intézményen kívüli oktatási projektek vezetőjét.

Miért érzik szükségesnek, hogy a tanórákat "kivigyék"az iskolából?
Alapítványunk Carl Rogers pszichológus személyközpontú megközelítésének gyakorlati alkalmazásán alapul. Ebből fakadóan minden diák egyéni utakon közelít a tudás megszerzéséhez. Ennek egyik megvalósulási lehetősége, hogy az iskolai kereteket elhagyva, más környezetben, tapasztalatok útján kerülhessen kapcsolatba a tudás és ismeret közvetlen forrásával. A megszokott keretek helyett pusztán a környezet változása is nyitottabbá teszi a diákot a megismerésre. Kíváncsisága felszabadul. Ez már önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy a megszokott falak keretei közül kivigyük őket. Ahhoz viszont, hogy ennek a környezeti változásnak a lehetőségét ki tudja használni és a tapasztalati tanulás örömét át tudja élni, az a legjobb eszköz, ha az éppen aktuális problémájára vagy élethelyzetére tudunk reagálni. A program keretében ez nem más, mint az aktuális évfolyam tananyagának elsajátítása. A tárgyi tudást ebben a formában szinte játékosan sajátítja el. Könnyedén lehet rá hivatkozni és építeni a hétköznapi keretek között.

Jegyzetelés közben kiderül, hogy két diák már ismerős környezetbe jött vissza az Állatkertbe, hiszen korábban dolgoztak önkéntesként ebben a növény- és vadasparkban. De a többiek is egyre otthonosabban mozognak a kifutók között. Az előadások nagy része tematikusan egymásra épül: a diákok személyes tapasztalatot szerezve ismerhették meg a rendszertant a sejtes szinttől egészen a nagy gerincesekig – ez utóbbiakat élvezik igazán… Az egymásra épülő témájú foglalkozások végén a fiatalok tulajdonképpen a saját maguk számára készítenek összegzést a természet- és környezetvédelem globális kérdéseiről, a fenntarthatóságról, vagy éppen az állatkertek szerepéről a fajok megóvásában, a visszaszaporításban.


"Lány vagy fiú?". Egy Rogers-diák egy nagyító segítségével próbálja megállapítani. Szegedi Tudományegyetem Füvészkert - Intenzív program

A program tavaly novemberben kezdődött. A kezdetek óta eltelt néhány hónap. Mik a tapasztalataik, hasznos a gyerekeknek? – kérdezzük ismét Turóczi Leventét.
A program még a támogatott időszak előtt kezdődött. Mindenképpen azt gondoljuk és tapasztaljuk, hogy a gyerekeknek a program során szerzett tudása mélyebb, és hosszú távon is felidézhető. Könnyedén kapcsolható a tananyaghoz, de más tantárgyaknál is gyakran előkerül a program során szerzett tudás. Néhány diák személyes motivációja lendületet ad a többieknek is. Asszociatív alapként a mindennapok része lett. Emellett pedig nemcsak tárgyi tudásukban, hanem a csoporton belüli kapcsolataikban erősödnek. Társas intelligenciájuk, kommunikációs készségük is fejlődik. Hatékonynak és eredményesnek tartjuk ezt a fajta ismeretszerzési formát.

A diákok kedvelik, hogy a legutóbbi foglalkozásoknak kifejezett főszereplői voltak és vannak: ezúttal az emberszabásúak, de korábban ugyanilyen alapossággal ismerkedhettek meg a sólymokkal, megtudták például, hogy miközben a ragadozó madarak látása hihetetlenül éles, azonközben szaglásuk gyakorlatilag nincs is. Máskor e gazdagító programpárok középpontjában az élővilág megismerését segítő eszközök álltak: megtanulták például, hogy miként kell használni a sztereó mikroszkópot.


"Nemszeretem" állatok - Terráriumi foglalkozás állatsimogatással a békák, a kígyók, az ízeltlábúak elfogadásának érdekében. Szegedi Vadaspark - Intenzív program

Ez a program májusban zárul. Várható-e folytatás?
Alapítványunk tevékenységének szerves részeként tekint a tehetséggondozás iskolán kívüli programjainak megvalósítására – vallja Turóczi Levente. – Éppen ezért, amennyiben rendelkezésre álló forrást találunk hozzá, folytatni szeretnénk a programot.

Ha folytatják, érdemes-e valamivel gazdagítani a programot, valamit változtatni rajta?
A jelen pályázat során megvalósított programon jelentősen nem változtatnánk. Lehetőség szerint a folyatást erre építenénk hasonló módon: a lehetséges résztvevő diákok érdeklődésének, tehetségük kibontakoztatásának megfelelően. Ez azt is jelentheti, hogy teljesen más tehetséggondozó programot indítanánk, hiszen „minden” potenciális lehetőség lehet az iskolán kívüli tehetséggondozásban.

A diákok maguk is kiemelik, hogy nagyon szeretnek a tapasztalaton keresztül tanulni. Két tanuló ugyanakkor – finoman szólva – kevésbé tűnik éppen aktívnak a megfigyelésben és jegyzetelésben. Turóczi Levente tanár úr azonban azt vallja: sebaj, majd egy-két nap múlva, egészen más helyen, más szituációban elő fognak kerülni az állatkerti élmények, majd akkor beszélgetnek egymás között mindarról, amit itt láttak, elvégeztek, tehát ismeretanyaguk élményanyaggá válik, így egészen mélyen beépülhet a gondolkozásmódjukba. Ezért nincs szükség az állatkerti ismeretek utólagos valamiféle számonkérésére, hiszen a mentoruk szerint amit láttak, hallottak, az a diákokra mindenképpen hat. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a foglalkozásoknak csak elvileg van meghatározott időkeretük: egy óra alatt kellene az állatkerti előadóknak elmondaniuk az ismeretanyagot. Ám a programok soha nem érnek véget hatvan perc alatt, hiszen vagy az állatkerti szakemberek melegszenek bele olyannyira a mondanivalójukba – látva a gyerekek érdeklődését –, hogy jóval tovább magyaráznak, vagy pedig maguk a diákok kezdenek kérdezősködni, alaposabban érdeklődni. Akár így, akár úgy, intenzív szellemi kapcsolat kezdődik közöttük!

Szeged, a Szegedi Vadaspark a másik partner. Tervezik-e valamilyen módon bővíteni a helyszíneket?
Szegedet azért választottuk, mert a Fővárosi Állatkert helyszíne és a Szegedi Vadaspark helyszíne az állatok tartásának tekintetében jelentősen eltérő. Emellett alapítványunk a Comenius Multilateral Projects Experiential Learning and Education for Nature Awareness című nemzetközi pályázat kapcsán a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula karának partnereként egy zoopedagógia projekt hazai adaptációján dolgozik. Így esett a választás a Szegedi Vadasparkra. A program megerősített minket abban, hogy jó irányból közelítettük meg a diákok ismeretszerzési nehézségeink leküzdési lehetőségét. Ezért úgy gondoljuk, hogy a jövőben megpróbálunk további hasonlóan különleges helyszíneket keresni.

A szegedi kirándulás elsősorban a nemzetközi fajmegmentő programmal való ismerkedésre koncentrálódik, hiszen hazánkban a Szegedi Vadasparkban élnek legnagyobb arányban ilyen állatok. A Szegedi program háromnapos, a 2 x 4 órás foglalkozás keretében meglátogatjuk a Szegedi Vadasparkot, és dolgozunk az egyéni munkákon. A program elindulása előtt a személyközpontú metodika alapján minden diák tervet készít az egyéni indíttatásának megfelelően. Ebben rögzítik az elérendő célt, a produktum formáját és minőségi elemeit, valamit a másoknak való bemutatás formáját (előadás, weboldal, interaktív webfelület, Facebook stb).

Az Eredet – Tapasztalat és felfedezés programpárban összességében a természetismereti kutatóprogrammal és a fajok rendszerével lehetett megismerkedni, bemutatót láthattak Patkány a labirintusban, valamint Mikrobák és a lebontó folyamatok címmel. Megismerkedhettek az állatkertek természetmegőrző tevékenységével és a biodiverzitási forrópontokkal, valamint sejt- és szövettani vizsgálatokkal. Sarkvidéktől sarkvidékig címmel globális környezeti problémák kerültek megbeszélésre. Bekapcsolódhatnak a Földfesztivál programjaiba, egy alkalommal részt vehetnek az Állatok akcióban bemutatón, időgépszimulátor-foglalkozáson, önálló feladatlapos kutatáson a Varázshegyben, valamint 3D-s vetítésen Gerinctelen gengszterek címmel.