A kutatás célja egyfelől az volt, hogy feltárja, milyen lelki nehézségekkel kell megküzdeniük a 15-16 éves tehetségeknek; másfelől pedig egyénre szabott személyiségfejlesztő program révén segített abban, hogy miként tudják a fiatalok a képességeiket kibontakoztatni.
- Ha azt hallom: személyiségfejlesztés, akkor rögtön igen tudatos, rendszerezett, mély önismeretre épülő tevékenységre gondolok. Ön a MATEHETSZ egy programja révén tehetséges tizenéveseknek tartott kilenc hónapon át személyiségfejlesztő kurzust. Alkalmasak a tizenöt-tizenhat évesek az alapos lelki épülésre?
- Valamennyien alkalmasak vagyunk erre. Valójában a létünk egyetlen fejlődési folyamat a születésünktől a halálunkig. Szülőként a gyermekünknek éppen ebben a személyiségfejlődésben szeretnénk segítséget nyújtani. Igen, de mi történik akkor, ha kiderül: a gyermekem valamiben kiemelkedő képességekkel rendelkezik? A tehetség különleges potenciál. Ebből a legújabb kutatások szerint nagyjából 20 százalék az az adottság, amit a génjeinkben hordozunk, a további 80 százalékot a tehetség kibontakozásához a környezet adja hozzá. Mint ahogyan maga személyiség is két elemből tevődik össze: vannak velünk született adottságaink, és ehhez járul hozzá a „karakter”, amely szónak az eredeti jelentése bevésődés, vagyis hogy mivé válunk a környezeti hatásokra. A környezet hatása a személyiségre a szociális érintés, a szocializáció. A tehetséges fiatalnál az adottságcsomag jóval gazdagabb, mint másoknál, ezért a környezet: a szülők, barátok, tanárok, mentorok felelőssége fokozott abban, hogy milyen társadalmi hatás éri a fiatalt. Ha a tehetség nem kapja meg a környezetétől a segítséget, akkor könnyen bezárulhatnak az adottságai, és talán lesz, aki soha nem tudja majd magától kibontani azokat. És itt lép be a tehetségsegítésbe a személyiségfejlesztés! Azt minden, tehetségekkel foglalkozó pedagógus vagy szülő tudja, hogy a tehetséges gyerekek egy kicsit furcsák. Elsődleges pozitív devianciával kell szembenézniük: ők valamiben mások, mint a társaik. Kilógnak a sorból – igaz, pozitív értelemben –, ami mindenképpen egyfajta címkét jelent.
- Ezt meg kell tanulniuk elviselni?
- Erről van szó! A tehetséges gyereket meg kell védeni saját magától. Neki ugyanis – főként 15-16 éves korban, amelyet mi vizsgáltunk – viharos a lelki mozgása: amiben el tud mélyülni, amiben örömét leli, abba szinte beleörvénylik. És felteszi magának a kérdést: merre induljak? Hova tartsak a különleges képességeimmel? Ebben kell segíteni őt.
- Létezik másodlagos pozitív deviancia is?
- Igen. Annak a gyereknek, aki különleges adottságokkal rendelkezik, az egész életmenete más lesz, mint a kortársainak. Hiszen ha komolyan műveli a tehetségét, akkor szorgalmasan kell gyakorolnia, edzenie, próbálnia – ezáltal az életvitele eltér a kortárs csoportétól. Nem tud úgy szocializálódni, mint a többiek. Egyre inkább kivonódik abból a közösségből, amihez tartozásra nagy szüksége lenne például ahhoz, hogy pszichoszexuálisan beérjen. Lehet, hogy a kevés szabadidő, és ez által kevés szocializációs lehetőség miatt tovább marad a gyermekkorban, nem tud úgy kiserdülni, mint a társai. Pedig a kortársi hatások a tizenéves kor közepén felülmúlják a szülői hatásokat – de a tehetségesek e körön kívül rekedhetnek. Az általunk vizsgált 101 fiatal közül 78-nak adódtak ilyen kommunikációs nehézségei.
- Mit tudnak „tenni” a pszichológusok a tehetséges személyiséggel?
- A hivatásom felől tudom csak megközelíteni a tehetségsegítést: klinikus vagyok, pszichoterapeuta, tehát olyan tehetségekkel találkoztam, akik fénylenek, ragyognak, akár a nap, de közben igen komoly pszichológiai problémákkal küzdenek. De azt tapasztaltam, hogy együttműködéssel a problémák oldhatók: kezelni lehet a szorongást, a fellépés előtti túlzott izgalmat, és még megannyi, a tehetségeket hátráltató gondot. A tehetséges személyiség mélyén rejlő árnyékok különösen alattomosak: kikezdhetik a tehetség belső, lelki erőrendszerét, a motivációs világot, az akarati tényezőket. Abban segítünk a tehetséges fiataloknak, hogy merjenek személyiségük mélyére látni, merjék onnan az őket gátló sötét erőket a világosságra hozni.
- A tizenhat éveseknél már ilyen komolyan jelen vannak ezek a „sötét erők”?
- Igen, ez az identitásépítés meghatározó korszaka, ekkor merülnek fel a nagy kérdések: ki vagyok és mi a helyem a világban, mi az életcélom? Ekkor zajlik az integráció: az adottságokat és a tapasztalatokat ekkor rendezi el a fiatal az „egységes énjébe”, ekkortól lesznek a meggyőződések, a hitek és az értékek az iránytűi az életének. A most zárult kutatásunkban kiemelkedően tehetséges gyerekeket vizsgáltunk, kilenc hónapon át. A figyelmünket mindvégig a személyiségre koncentráltuk: az egyedire, a páratlanra. A személyiség körül – mintegy koncentrikus körökben – felmértük az őt segítők hálózatát. A kutatás során a fele részben fővárosi, fele részben debreceni Tehetségpont-iskolákból érkezett fiatalok kétféle személyiségfejlesztő munkába kapcsolódhattak be. Az egyéni fejlesztés 30 órát ölelt fel. Ebből 5 órát szántunk a mélységi vizsgálatra (Rorschach-teszt segítségével), annak érdekében, hogy ha van a fiatalnak valamilyen bújtatott lelki veszélyeztetettsége, rejtett problémája, akkor azt feltárjuk. Akinél árnyékokat találtunk, azzal a fiatallal közösen személyiségfejlesztési tervet készítettünk: hogyan oldja mondjuk a fellépés előtti szorongást, a párkapcsolati vagy a szülőkapcsolati problémáját. A fejlesztési folyamat végén minden szülő megkapta zárt borítékban a gyermeke jellemzését: így meghívtuk abba a világba, ahol a tehetségsegítő pszichológiai folyamat zajlik.
- Milyen általánosítható eredményt hoztak a vizsgálatok?
- Öt olyan problémaprofilt tudtunk elkülöníteni, amely személyiségi jellemzőkön alapul. A reziliensek, azaz a problémákkal való megküzdésben szívós, ügyes, eszközös fiatalok csoportját, harmincan voltak ilyenek a teljes csapatból. A demotiváltak alkották a második nagyobb csoportot, akiknél a fő problémavonal a kitartás és szorgalom gyengesége. 28 fiatalnál mutatkozott ez markáns problémának. Csakhogy a motiválás, kitartásra edzés pszichológiai úton lehetséges, ezért segíteni lehet abban őket, hogy adják bele magukat talentumaik fejlesztésébe. Tizenhat fiatalnál a perfekcionizmusuk, a teljesítménnyel való elégedetlenségük és önbizalom-gyengeségük mutatkozott fő problémának. Ez is igazi pszichológiai munkaterep, tudunk segíteni nekik. Végül a „problémásak” és a zárkózottak csoportját tudtuk elkülöníteni a csapaton belül, de sokkal kisebb számban. Ők a lelki gyűrődéseikkel nehezebben küzdöttek meg egyedül, vagy a visszavonulás, elzárkózás miatt, vagy a lelki probléma egyéni természete miatt. Noha a jövőt illetően a probléma felderítésében már eszközösebbek leszünk a vizsgálatunk alapján, mégis a legfontosabb, hogy célzottan tudunk pszichológiai fejlesztő segítséget nyújtani és elakadásokat feloldva természetes fejlődési útra segíthetjük tovább a fiatalokat. Ez bizonyos értelemben tehetségmentő munka.
- Mi következett az egyéni fejlesztés után?
- Húsz órás csoportos fejlesztés, ahol a társas kapcsolatok kiépítését gyakorolhatták a tizenéves tehetségek. A program végén minden gyermek leírta, miben vett részt, és mit adott, mit jelentett neki az egyéni és a csoportos fejlesztés. Ezeket a szubjektív beszámolókat a mi objektív vizsgálataink mellé helyezve igen érdekes összképet kapunk, amelyet éppen most öntök tudományos kötet és ismeretterjesztő-népszerűsítő könyv formákba. A program végén minden egyes tehetség szüleit, tanárait meghívtuk közös gondolkozásra, alapos csoportmunkával kidolgoztuk, miként érdemes foglalkozniuk a saját gyermekükkel, illetve tanítványukkal.
- Itt véget is ért a munka?
- Komoly fejtörést okozott nekünk, a vizsgálatot végző pszichológusoknak, hogy ha véget ér ez az ötven óra – ami után sokan úgy nyilatkoztak, hogy olyan mélyen és őszintén, mint a pszichológusokkal, még senkivel sem tudtak beszélni –, akkor miként varrjuk el a szálakat. Nagy öröm a számomra, hogy erre nem is volt szükség: a MATEHETSZ révén közös táborozásra tudtuk ugyanis hívni a programban részt vett tizenéveseket. A Csattogó-völgyben több turnusban, kiváló hangulatban ismerkedtek egymással. És amikor kezembe vehettem az ottani élmények alapján készült Csatt című kiadványukat, akkor elégedetten nyugtázhattam: most már tényleg szárnyalhat e sok fiatal tehetsége. A program pedig ezzel még nem ér véget: lehetőségünk lesz ősztől a társaság felét újabb húsz órás fejlesztésre hívni, ezáltal egy hosszabb távú tehetség-követési programot tudunk megvalósítani.
